Site icon Balaton Környéke

„Te nem haltál meg, csak álmodni mentél” – meghalt az a 21 éves pizzatfutár lány, aki az ünnepek után csapódott egy fának a Balatonfőkajárnál, Kira életéért napokig küzdöttek az orvosok

Belehalt a sérüléseibe az a 21 éves fiatal lány, aki még január elején szenvedett balesetet Balatonfőkajár közelében, amikor autójával egy fának csapódott majd felborult. A lányt akkor válságos állapotban vitték kórházba. Több napig kritikus állapotban feküdt a kórházban, végül a szervezete feladta a harcot.

Letért az út túloldalára

A fiatal futár január 2-án Balatonfőkajár felé autózott, amikor eddig nem tudni miért, egy jobbra ívelő kanyarban letért az út bal oldalára. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Feszítővágóval szabadították ki

A sofőr ellenkormányzott, majd az út jobb oldalán az autó tetejével egy fának csapódott. A jármű többször megpördült, majd fejtetőre borulva az úttest közepén állt meg. A kasztni annyira összeroncsolódott, hogy a polgárdi és a balatonfűzfői tűzoltók feszítővágóval tudták csak kiszabadítani a sérülte.

Újraélesztették a lányt

deltahírek.hu azt írta a baleset után, a mentőknek újra kellett éleszteni a sofőrt. Közel egy órán keresztül stabilizálták az állapotát végül életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Végigdolgozta az ünnepeket

A sofőrért, P. Kírának azóta emberek tucatjai szorítottak . „Végigdolgozta az ünnepeket, keményen és szorgalmasan hajtott, még szilveszter éjjelén sem bulizott, hanem pizzát szállított ki akkor is”  – mesélte a Borsnak a baleset után a lány egyik ismerőse.

Meghalt a pizzafutár

Kira több napig kritikus állapotban feküdt a kórházba. Szervezete nem bírta a harcot, a 21 éves lány meghalt.

Forrás: deltahirek.hu

Búcsúznak a kollégák

„Mély fájdalommal, szomorú szívvel tudatjuk, hogy Kíra a mai napon az angyalok közé távozott. Pizzériánk teljes csapata nevében szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket a gyászoló szülők, a családja, barátai felé, s együtt érzünk mindazokkal, akik ismerték és szerették Őt” – írták a pizzéria munkatársai.

A család barátja is volt

„Köszönjük, hogy csapatunk tagja voltál, s nem csak a futárunk, de családunk barátja is. Egy jólelkű, a vendégekkel és embertársaiddal egyaránt mindig kedves és figyelmes lányt ismerhettünk meg személyedben, akinek mindig volt egy jó szava mindenkihez. Köszönjük neked a sok jó élményt, azt a rengeteg boldog és vicces pillanatot, amit okoztál nekünk”.

„Csak álmodni mentél”

„Majd Soha nem felejtünk, pizzériánk örökös, tiszteletbeli futára maradsz, s reméljük fentről kísérsz, óvsz majd minket útjainkon. Szívünkben örökké élni fogsz. Te nem haltál meg, csak álmodni mentél…” – zárták üzenetüket a pizzéria munkatársai.

Kiemelt kép:

Exit mobile version