Site icon Balaton Környéke

Szexuális bűncselekményektől volt hangos Veszprém megye

Szexuális erőszak súlyosabban minősülő esete miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 32 éves férfival szemben, aki az egyik Veszprém megyei faluban kiskorú nevelt gyermeke sérelmére követett el szexuális erőszakot. Az ügyészség 11 és fél évet kért rá.

Nevelőapa

 A vádirat szerint a nevelőapaként a serdülőkorú lány hozzátartozójának minősülő férfi 2020 októberében, két esetben – mindkétszer ittas állapotban – követte el az erőszakot a koronavírus-járvány miatt tanulmányait távoktatásban folytató, s ezért otthon tartózkodó gyermekkel.

Részegen támadt a lányra

A vádlott alkalmi munkákat vállalt, így amikor nem dolgozott, a lakásban volt, míg házastársa munkavégzés miatt rendszeresen eljárt otthonról. A férfi ezt a helyzetet használta ki, amikor először október elején ittasan bement nevelt lányának szobájába, „s meg nem engedett módon közeledett hozzá” – írta a főügyész.

Újra próbálkozott

A cselekményével a lány könyörgésére felhagyott, kiment a szobából. Mintegy tíz nappal később meg akarta ismételni tettét, aminek az anya váratlan hazaérkezése vetett véget.

A lány nem merte bevallani

A lány a családi viszály elkerülése érdekében korábban nem mert édesanyjának beszámolni a történtekről, a nő azonban a második esetnél tetten ért házastársát felelősségre vonta, és elküldte az otthonukból.

Fegyházat kérnek rá

Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, ezen túl a közügyektől és minden olyan foglalkozástól, egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltását indítványozta a férfinak, melynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.

Nem is keveset

Az ügyészség azt indítványozza, hogy a vádlott beismerése esetén 11 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélje őt a Veszprémi Törvényszék.

A Bakonyban nőkre vadászott

Letartóztatott a Veszprémi Járásbíróság egy férfit, aki két nőt is megtámadott és szexuális cselekményre akart kényszeríteni a Bakonyban 2021 nyarán.

Kiskorút is megtámadott

A 44 éves férfi június 29-én felmászott egy vadlesen olvasó kiskorú lányhoz, ismerkedni kezdett vele, egyre közelebb húzódott hozzá, majd amikor a lány felállt, hogy elmenjen, magához rántotta és tapogatni kezdte. A sértett megrúgta a férfit, majd elmenekült.

Vadőrnek adta ki magát

A gyanúsított július 10-én vadőrnek adta ki magát egy egyedül túrázó nőnek, és felajánlotta, hogy megmutat neki egy közeli épületromot. A helyszínre érve a férfi szexuális cselekményre akarta kényszeríteni a sértettet, de a nő ütlegelni kezdte a támadóját, aki emiatt egy idő után elengedte.

Előzetesben marad

A férfit július 14-én őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki szeméremsértés vétsége és szexuális kényszerítés megalapozott gyanúja miatt.

Exit mobile version