Site icon Balaton Környéke

Szándékosan hajtott a gyerekeivel utazó nő kocsijába egy sofőr a pápai vasúti átjárónál

Közúti veszélyeztetés és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal az agresszív sofőrrel szemben, aki tavaly márciusban szándékosan nekihajtott a vasúti átjáró másik oldalán várakozó járműnek.

Át akart hajtani a síneken

A 46 éves férfi egy vasúti átjárón akart áthajtani autójával Pápán, majd félig a síneken állva úgy ítélte meg, hogy az út szűk ahhoz, hogy elférjen a szemben érkező kocsi mellett – írja a Kékvillogó.hu

Intett a másik sofőrnek

Intett az út szélére lehúzódva várakozó autó sofőrjének, hogy tolasson hátra. A két gyermekével utazó nő azonban mutatta a férfinak, hogy elfér mellette, van elég hely.

Szándékosan neki hajtott az autónak

A férfi erre indulatosan kiszállt a még mindig a síneken álló járművéből, és trágárul szidta az anyukát. Rácsapott annak autójára, majd miután ez is eredménytelen maradt, visszaült az autójába és szándékosan nekihajtott a szemközti járműnek, azt mintegy két méterrel hátratolva.

Elhajtott a helyszínről

Az autó további hátracsúszását a nő csak a kézifék behúzásával tudta megakadályozni. Mindezeket követően a férfi elhajtott a helyszínről.

Kárt okozott

A nyomozás adatai szerint a férfi autója akadály nélkül elfért volna a nő kocsija mellett, amelyben az ütközés kisebb kárt okozott. Közúti veszélyeztetés és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség. Az ügyészség felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést és járművezetéstől történő eltiltást kért a férfire.

Kiemelt kép: ebben a vasúti átjáróban történt az eset – Forrás: ugyeszseg.hu

Exit mobile version