Site icon Balaton Környéke

„Rá kell beszélni a dolgozókat az oltásra, enélkül nagy felelőtlenség megnyitni a teraszokat” – ezt állítja a vendéglátósok ipartestületének elnöke

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint napokon belül valószínűleg már mindenhol újranyitják a teraszokat, és ha jó idő lesz, nagy forgalomra lehet számítani. Kovács László mindazonáltal úgy véli, nagy felelőtlenség lenne, ha a vendéglátó helyek úgy nyitnának ki, hogy a dolgozóik nincsenek beoltva.

3,5 millió beoltottnál jöhet a nyitás

A kormány már korábban bejelentette, hogy ha Magyarországon elérjük a 3,5 millió beoltottat, akkor újra kinyithatnak majd a vendéglátó egységek teraszai. Ez a szám hamarosan meglesz, sőt Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke már most azt jósolta az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában, hogy a jövő hét végére, ha jó lesz az idő, nagy forgalomra lehet számítani a nyíló teraszokon. 

Fél éve zárva vannak

Kovács László elmondta, hogy a vendéglátósok már nagyon várják a nyitást, hiszen már több mint fél éve zárva kell lenniük. Szerinte most az árukészlet leltárazása, selejtezése, újratöltése, a személyzeti létszám feltöltése és egy alapos takarítás, fertőtlenítés a vendéglátósok feladata.

Oltás nélkül felelőtlenség nyitni

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint több szempontból is felelőtlenség úgy kinyitni, hogy a dolgozók nincsenek beoltva. Hiszen ha valaki beviszi a fertőzést, azt a kollégái és a vendégek is elkaphatják, és akár karantén alá is kerülhet a személyzet, ami a működést veszélyeztetheti. Egy ilyen helyzet ráadásul a vendégekben is bizalmatlanságot kelthet.

Rá kell beszélni a dolgozókat az oltásra

Kovács László szerint fontos, hogy a vendéglátósok rábeszéljék dolgozóikat a koronavírus elleni oltásra.

Ez is érdekelhet

Mennyire hatékonya kínai vakcina? A balatoni vitorlázó, Sváby András is kínait kapott, most megmérte van-e ellenanyag a szervezetében

Előre kell venni a vendéglátósokat

Az ipartestületi elnök reményeit fejezte ki, hogy az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok után a vendéglátásban és a turizmusban dolgozók is előnyt élvezhetnek majd az oltásnál.

Maszkviselés

A kormány legújabb szabályozása szerint a teraszokon a vendégeknek nem lesz kötelező a maszk, a dolgozóknak viszont igen.

Nem akarják kötelezővé tenni az oltásukat

Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt nyilatkozta, hogy a vendéglátóhelyeken dolgozók számára nem lesz kötelező az oltás és nem is tervezik, hogy kötelezővé teszik. Tehát se a szakácsoknak, se a pincéreknek nem kell beoltatniuk magukat ahhoz, hogy az újranyitáskor dolgozhassanak. 

Egyelőre nincs szerepe az igazolványnak

A miniszter azt is elmondta, hogy a védettségi igazolványnak mindaddig nincs jelentősége, amíg nem társítanak mellé szabályokat. Ezekről a szabályokról azt ígérte, 3,5 millió beoltottnál lehet, hogy dönteni fognak, de szerinte 4 millió beoltott esetén lesznek majd olyan enyhítések, amik csak az igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkoznak.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version