Site icon Balaton Környéke

Összeverte volt feleségét egy férfi a kaposvári kórház bejárata előtt

Garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári Járási Ügyészség azzal az 50 éves férfival szemben, aki volt feleségét szidalmazta, majd megütötte és megrugdosta őt a Balaton környéki város központjában. Az ügyészség szerint a férfi azért támadt a nőre, mert nem tetszett neki, ahogy a közös gyermekükről gondoskodik.

Elé ment

A vádirat szerint a férfi idén februárban, kora reggel azért ment oda a kaposvári kórház bejárata elé, mert tudta, hogy volt felesége milyen munkarendben dolgozik, így azt is, hogy mikor végez az éjjeli műszakjával. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kaposváron támadt rá a nőre

Vitába keveredtek

A férfi a kórház bejárata előtt megvárta, míg végez a volt neje, majd amikor kijött az intézményből, szóváltásba keveredett vele. Ennek során az elkövető a nő életvitelét kifogásolta, valamint azt, ahogy közös gyermekükkel bánik.

Lekevert neki egyet

A férfi ezután trágár szavakkal kezdte el bombázni a volt feleségét, majd egyszer arcon ütötte és combon rúgta.

Elhajtott

Ezt követően úgy látszott, a férfi lehiggadt, és nem fogja többé bántani áldozatát, mert kocsijába ülve elhajtott a helyszínről. Ugyanakkor nem sokkal később ismét megjelent a gyalogosan közlekedő nő közelében.

Ismét nekiesett

Az indulatos férfi ekkor ismét szidalmazni kezdte volt házastársát, majd nagy erővel megrúgta a térdét, ami miatt a nő leesett a járdára. A durva ütésektől a nő megsérült, de szerencsére nem lett komolyabb baja.

Itt rúgta meg a nőt

A támadás helyszíne – Forrás: Ügyészség

Megverte

A nő a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Ez lehet a büntetés

Az ügyészség tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést indítványozott a férfival szemben. Az ügyben a Kaposvári Járásbíróság fog döntést hozni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kaposvári kórház bejárata – Forrás: Ügyészség

Exit mobile version