Site icon Balaton Környéke

„Nem volt kétséges, hogy komolyan veszik azt, amit vállaltak” – értékes adományokat kaptak az észak-balatoni polgárőrök

Új szolgálati járművel, okostelefonnal és 300 ezer forinttal gazdagodott az adományoknak köszönhetően a Várpalotai Polgárőrség. A helyi egyesület a napokban ünnepélyes keretek közt vette át a jutalmat az Országos Polgárőr Szövetségtől.

Autót kaptak

Elismerésük jeléül egy új, kitűnő állapotú Skoda Fabiát adományozott az Országos Polgárőr Szövetség az észak-balatoni polgárőröknek. Az ünnepélyes átadón az OPSZ elnöke azt mondta, hogy az adomány legfontosabb rendeltetése, hogy a Balaton környéki emberek biztonságát szolgálja – írja a Veol.

Várpalotán vehették át a jutalmat

Mást is kaptak

Túrós András, az országos szervezet elnöke elmondta, szeretné, ha a helyi polgárőrség pozitív példaként állhatna a balatoni térségben. Ebből kifolyólag nemcsak egy új autóval lepték meg a polgárőröket, hanem átadtak nekik még egy okostelefont és 300 ezer forint működési támogatást is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Képviselő is ott volt az átadón

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője az átadón gratulált a helyi polgárőrség újjászerveződéséhez, és elmondta, hogy ezek az új eszközök nagyban hozzájárulnak majd a polgárőrök sikeres munkavégzéséhez, vagyis az eredményes szolgálatteljesítéséhez.

Fontos feladatot teljesítenek

Az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy a polgárőri egyesület fontos szerepet tölt be a közterületi bűnmegelőzésben, a rendőrséggel való szoros együttműködésüknek köszönhetően pedig a legkomolyabb munkákból is kiveszik a részüket. Szerinte fontos, hogy a jövőben is megmaradjon a polgárőrség jó kapcsolata a társszervekkel.

Így áll a csapat Várpalotán

A Riba András vezette Várpalotai Polgárőrség állományában jelenleg 26 felnőtt és négy ifjú polgárőr tevékenykedik. Feladataik során járőröznek a közterületeken, biztosítják a különböző városi rendezvényeket, és még a rendőrökkel is vállalnak közös szolgálatot.

Komolyan végzik a munkát

„A Várpalotai Polgárőrség újjászületésének fontos állomása az egyesület részére most nyújtott támogatás. Munkájukat és elhivatottságukat látva a várpalotai önkormányzat számára sem volt kétséges, hogy komolyan veszik azt, amit vállaltak” – mondta köszöntőjében Campanari-Talabér Márta várpalotai polgármester.

Ez is érdekelhet

Rendőrkapitány is jelen volt

Az ünnepségen részt vett Linczmayer László rendőrkapitány is, aki hangsúlyozta, hogy a rendőrség továbbra is számít a polgárőrök munkájára. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lovas rendőr és polgárőr – Forrás: Police.hu

Exit mobile version