Site icon Balaton Környéke

Most készült el a milliárdos felújítás, máris korlátozzák a forgalmat a balatoni vonatoknál

Balatonfüred, 2021. június 18. Flirt típusú villamos motorvonat a balatonfüredi vasútállomáson az észak-balatoni vasútvonal mintegy 24 milliárd forintból villamosított, Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakasza avatásának napján, 2021. június 18-án. MTI/Vasvári Tamás

A hőség miatt óránkénti 60 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon szerdán és csütörtökön – közölte a Mávinform. Pár hete fejeződött be az észak-balatoni szakasz átfogó, milliárdos felújítása.

Növekszik a menetidő

A korlátozás 11 órától 19 óráig tart, ezalatt az észak-balatoni vonalon 30-60 perccel megnőhet a menetidő. A Mávinform tudatta azt is, hogy megváltozott az észak-balatoni vonalra szerda délelőtt meghirdetett ideiglenes közlekedési rend. További balatoni vasúti hírekért kattints ide!

Fontos vonatoknál a változás

A Balatonfüredről 13.11-kor induló Katica sebesvonat csak Székesfehérvártól közlekedik, utasai a Kék Hullám InterCity vonattal utazhatnak Balatonfüred és Székesfehérvár között, amely ezen a szakaszon minden állomáson és megállóhelyen megáll.

Lesz olyan vonat, amely el sem indul

A délutáni Vízipók InterRégiók a teljes útvonalukon kimaradnak: így a Déli pályaudvarról 13.30-kor és 15.30-kor Balatonfüredre induló vonatok, valamint a Balatonfüredről 16.23-kor és 18.23-kor Budapestre induló vonatok.

És még mindig nincs vége

Felhívták a figyelmet arra is, hogy híreiket folyamatosan frissítik, és azt kérték, az utasok figyeljék a Mávinform közleményeit a MÁV honlapján, a Mávinform Facebook-oldalán és a MÁV applikációjában.

A hivatalos megnyitón még minden szép volt

Flirt típusú villamos motorvonat a balatonfüredi vasútállomáson az észak-balatoni vasútvonal mintegy 24 milliárd forintból villamosított, Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakasza avatásának napján, 2021. június 18-án. MTI/Vasvári Tamás

A hőséggel indokolják

A Mávinform a hőség miatti sebességkorlátozással kapcsolatban az MTI kérdésére azt írta: „a vasúttársaság szakemberei folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályákon a kritikus sínhőmérsékleti pontokat, és amennyiben a 45 Celsius fokot elérő, illetve meghaladó sínhőmérsékletet mérnek, a MÁV fokozott pályafelügyeletet vezet be.

Mert mi is történik a nagy melegben

A tartós hőterhelés szerkezeti változásokat okozhat a vasúti pályában, a magas sínhőmérsékletnél – 50-60 Celsius-fok között – a pálya deformálódhat. Amennyiben ennek jelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezet be”.

23 milliárdos felújítás történt

Az érintett északi szakaszt nemrég építették át, a legfontosabb változás a vonal villamosítása volt, de pályafejlesztés is történt. A kivitelezést Mészáros Lőrinc érdekeltsége, az R-Kord, és veje, Homlok Zsolt érdekeltsége, a Vasútvill nyerték el konzorciumban, 23 milliárd forintért. – írta a HVG.

A déli parti fejlesztések

A MÁV szerint idén az utazási kedv elérheti a 2019-es rekordévet, amikor 1,65 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz. A főszezontól Budapest és a Balaton déli partja között a Balaton és Tópart InterCity, valamint a Déli->Parti sebesvonat mellett hétvégi napokon megjelennek a KISS motorvonatok. Az új nagykapacitású emeletes szerelvényből álló Napfürdő expresszvonat a hétvégeken Szolnokot és a ceglédi vonal forgalmasabb állomásait köti össze Fonyóddal; a Jégmadár expresszvonat pedig a Dunakanyart, azaz Szob és Vác térségét, továbbá Rákospalota-Újpestet, Kőbánya felsőt, Kelenföldet kapcsolja össze szintén Fonyóddal, a déli parttal és a Velencei-tóval.

Az északi partra is büszkék

Budapest és Balatonfüred között június 19-től új korszak kezdődik a villamosításnak köszönhetően. Az ország és az északi part fővárosa között a korábbi évekhez képest csaknem kétszer annyi vonat közlekedik június 19-től, és egyes településekre járattól függően 8-20 perccel rövidül a menetidő. Balatonfüred és Tapolca között is gyakrabban közlekednek a vonatok, így a part menti utazások is könnyebbé válnak. Az új, kétóránként közlekedő Vízipók InterRégió vonatokkal érhető el a leggyorsabban a Balaton keleti medencéje. A Katica InterRégió járat utasai klímás FLIRT motorvonattal utazhatnak a Déli pályaudvartól Balatonfüredig. A korábbi években a megszokott Kék Hullám IC is közlekedik.

Exit mobile version