Site icon Balaton Környéke

Megszépül a sümegi vár: mutatjuk, hogy állnak a fejlesztések

Rendben és ütemezett zajlik a sümegi vár felújítása, amely során többek között helyreállítják a Csabi-tornyot is. A beruházásra mintegy 1,1 milliárd forintot szánnak, a központi támogatásból pedig megújulhat a sümegi vár keleti szárnya, a kápolna és a Köves-bástya közötti rész.

Megújul a vár

„Mintegy 1,1 milliárd forint központi támogatással újul meg a sümegi vár keleti szárnya, a kápolna és a Köves-bástya közötti rész. A felújítási és rekonstrukciós munkálatok a tervezett ütemben, jól haladnak” – írja a Veol.

Észak-balatoni várat újítanak fel

Turisztikai célú fejlesztés

A Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjával megvalósuló projekt elsősorban turisztikai célú fejlesztés, amely során a várban lévő épületeket újítják fel. A munka során a veszélyes állapotú falrészeket is kijavítják. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így halad a felújítás

A fontos beruházásnak köszönhetően megújulnak, illetve plusz egy szintet kapnak a keleti szárny udvari épületei a Köves-bástyától a kápolnáig. Felújítják továbbá a földszinten a várnagyházat, a kaszárnyát, a középkori konyhát és a sütőházat, a kovács- és bognárműhelyt is.

Kijavítják a Csabi-tornyot

A rekonstrukció keretén belül felépül a várban a Csabi-torony is, valamint zsindellyel fedett gyilokjárót alakítanak ki az északkeleti fal mentén végig. Ezenkívül kijavítják a veszélyes állapotú falköpenyeket, és a várudvaron található vízgyűjtő ciszterna falai is megemelkednek.

Lesznek előadások is

A projektben elkészülő épületek interaktív kiállításoknak is helyet biztosítanak: érdekes előadásokkal várják majd a várba érkező vendégeket. Az élő történelemórák felelevenítik, milyen fontos események történtek a sümegi várban, de a régi mesterségeket is bemutatják a tudásra szomjazó közönségnek.

A nyugati szárnyat is felújíthatják

A tervezés során azt is figyelembe vették, hogy a váron a jövőben is lehessen végezni felújítási munkákat, így ha a projekt következő ütemében a nyugati püspöki palotaszárny felújítása is megvalósul, a sümegi vár ismét a teljes pompájában fogadhatja majd a látogatókat.

Kaposváron a donneri városrészt újítják meg

Mint írtunk róla, Szita Károly Kaposvár polgármestere a napokban bejelentette, hogy 11 milliárd forintból megújul a donneri városrész. A felújításra már nagy szükség volt, hiszen az épületek nagyon régiek voltak: a tervek szerint a Bartók, a Nyár és a Zrínyi utca eleje is modernizálódik.

Már kellett ez a felújítás

“Küllemben, lakhatásban és közbizalomban is egy erős fejlesztési programot indítunk el” – mondta a polgármester. Szép Tamás, a donneri városrész önkormányzati képviselője pedig azt emelte ki a felújítással kapcsolatban, hogy ezzel régi álma válik valóra a helyieknek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Sümegi vár

Exit mobile version