Site icon Balaton Környéke

Megkezdődött a Balatont Budapesttel összekötő bicikliút építése

Átadták a Somogy megyei Ságvár és Som közötti kerékpárutat, amely 627 millió forintos beruházással, a Terület- és településfejlesztési operatív program 500 millió forintos támogatásával épült meg. Az átadón elhangzott, hogy megkezdődött a Budapest-Balaton kerékpárút építése.

A Ságváron rendezett ünnepélyes átadón Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: 2014 és 2020 között több mint 200 milliárd forintot fordítanak kerékpáros fejlesztésekre országszerte.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy megkezdődött a Budapest-Balaton összeköttetés építése, nyáron elkészült az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút és a Tisza-tó körbejárhatóságát biztosító bicikliút befejező szakasza Tiszafüred és Poroszló között.

Ide kapcsolódik, klikkelj a címre! “Négy bordám és a lapockám is eltört, beültettek egy csövet a mellkasomba” – megszólalt a biciklis tömegbaleset egyik súlyos sérültje

Somogy megyében több mint 4,7 milliárd forintért mintegy 104 kilométer hosszon fejlődik a kerékpáros infrastruktúra, köztük a kaposvári közbringarendszer kialakítása – jegyezte meg az államtitkár.

Szintén uniós társfinanszírozással valósul meg a Szántód-Kőröshegy-Kereki, a Fonyód-Buzsák-Csisztafürdő-Somogyvámos és a Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs közötti kerékpárút kiépítése, korszerűsítése.

Láttad ezt a videót? Ne hagyd ki! Az idióta biciklis vérfagyasztó dolgot művelt Budapesten a Váci úton

Az idén folytatódott a Balatoni Bringakör megújítása is, amihez csatlakozik a most elkészült Ságvár-Som szakasz; a tó déli partján, Balatonakarattyától Balatonberényig mindenütt zajlik az előkészítés – mondta.

Mosóczi László közölte azt is, augusztusban elkészült a Siófokot Dombóváron keresztül Péccsel összekötő turisztikai kerékpáros fejlesztés tanulmányterve.

A meglévő hálózat bővítésével belátható időn belül 6000 kilométer önálló kerékpáros létesítmény lesz Magyarországon. A teljes kerékpározható hálózat, a kiépített kerékpárutak és kijelölt kerékpáros útvonalak hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy a kerékpárút újabb összeköttetést jelent két település 2700 lakosa számára.

Jelenleg országosan több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény található, nagyrészt kerékpározásra kijelölt út, és mintegy 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút szolgálja ki a biciklizőket.

MTI, kiemelt kép: Bringák Tihanynál – Fotó: Balatonkörnyéke.hu

Exit mobile version