Site icon Balaton Környéke

Meghalt Szeremley Huba, milliárdos, a badacsonyi borászat fellendítóje

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Szeremley Huba. Szeremley egykor az ország leggazdagabb emberei közé tartozott, és az egyik leghíresebb borász volt, ő volt az, aki fellendítette Badacsony borászatát.

Meghalt Szeremley Huba

81 éves korában elhunyt az egykor az ország egyik leggazdagabb emberének tartott vállalkozója. Szeremley ezenfelül az ország egyik leghíresebb borásza volt, boraival nemzetközi szintig jutott, de voltak befektetései Afrikában és a Közel-Keleten is – írja a Mandiner.

Ő volt a leggazdagabb

Szeremley a karrierje csúcsán az ország leggazdagabb emberei közé tartozott. 2002-ben 15 milliárd, míg 2010-ben 21 milliárd forintra becsülték a vagyonát. Ebből a pénzből egyre kevesebb lett 2014-ben, 2015-re pedig szinte semmi sem maradt a fényűző életéből. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meglepő ötletei voltak

Amikor mindenki eladni akart, Szeremley pont akkor vásárolt szőlőültetvényt, ahol olyan fajtákkal akart foglalkozni, amelyek már rég a feledésbe merültek. Érdekelték a régi fajták, a Kéknyelű és a Budai Zöld vagy a Bakator és más ismeretlen újak, mint például a Zeusz. Az összefogásban hitt, és a legnépszerűbb bora, a Szemelt Rizling is a badacsonyi termelők összefogását hirdette. A minőséget hirdető magyar borászok egyesületének, a Pannon Bormíves Céhnek alapítója volt.

Csak elindította a dolgokat

A vállalkozásainak működtetése nem igazán érdekelte Szeremleyt, ő inkább csak a saját, izgalmas ötleteivel volt elfoglalva. „Általában csak elindította a dolgokat. Aztán ráunt vagy mifene.”

Eltűnt az utolsó éveiben

Szeremley az elmúlt években egyre inkább eltűnt az emberek elől. Eladta a legértékesebb badacsonyi birtokait, és nehéz helyzetbe sodródott.

Meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással

Az ország egyik leggazdagabb emberének a vagyona akkor lett semmivé, amikor Szeremley ellen 2015-ben nyomozás indult a brókerbotrány miatt. A badacsonyi borász és társa ellen csalás miatt nyomoztak, ugyanis az volt a vád, hogy károsultaktól csaltak ki pénzt. 

Ártatlannak vallotta magát

Az eljárással kapcsolatban Szeremley végig azt állította, hogy ő maga is áldozat, és ártatlannak vallotta magát. Anyagi helyzete ezután vált rosszabbá, ahogy az egészsége is leromlott. Néhány héttel korábban fia azt mondta édesapja állapotáról, hogy ő maga nagyon pesszimista. Szeremley Huba május 15-én halt meg 81 éves korában.

Családos ember volt

Szeremley családos volt, öt gyereke és két nevelt gyermeke is volt.

Elvonult utolsó éveire

A Blikk tavaly januárban azt írta, hogy Szeremley remeteként él a Balaton-parton egy kis házikóban. A badacsonyi borász akkor azt mondta a lapnak, hogy négy agyvérzésen van túl, és nem hiányzik már neki az üzlet, illetve abban reménykedik, hogy kimondják a bíróságon, ártatlan a több mint 200 millió forintos csalás ügyében. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szeremley Huba – Forrás: YouTube

Exit mobile version