Site icon Balaton Környéke

Még gyorsabb lesz eljutni a Balatonra: Átadták az északi-balatoni villamosított pályát

Átadták az észak-balatoni vasútvonal mintegy 24 milliárd forintból villamosított, Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakaszát pénteken Balatonfüreden. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen kiemelte: több mint 300 milliárd forintból újult meg a közlekedés a Balaton térségében.

Jönnek a villamos vonatok

Az észak-balatoni vasútvonal első ütemben 55 kilométeren megújított szakaszán szombattól már villamos vontatással járhatnak a vonatok. A korszerűsített infrastruktúrának köszönhetően a korábbi székesfehérvári mozdonycsere megspórolásával akár húsz perccel csökken a menetidő Balatonfüredről Budapestre – tette hozzá Mosóczi. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már tervezik a következő szakaszt

Azt mondta, hogy előkészületben van az északi parton az összesen mintegy 106 kilométeres Balatonfüred – Tapolca – Keszthely és Tapolca – Ukk vonalszakaszok felújítása, villamosítása is. Megjegyezte: a kapcsolódó közbeszerzésben már beérkeztek az ajánlatok, eredményes eljárás esetén megkezdődhet a tervezés, engedélyeztetés.

Modern vasutat álmodtak meg

„A távlati cél a Balaton teljes körbejárhatóságának megteremtése környezetbarát, a tájba illeszkedő vasúttal” – emelte ki Mosóczi László.

436 kilométer újult meg

Emlékeztetett: 2010 óta hat vonalszakaszon, összesen 436 kilométeren történt hasonló fejlesztés, a kivitelezők jelenleg is dolgoznak Püspökladány és Biharkeresztes között. Közölte: a villamosított szakaszok összes hosszát körülbelül 2750 kilométerről mostanra 3200 kilométer közelébe növelték.

Együtt könnyebb

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a versenyképes közösségi közlekedés érdekében elengedhetetlennek nevezte a vasúti és közúti kínálat integrálását. Ezt szolgálja a MÁV és a Volán integrációja.

Pörgős lesz a 2021-es szezon

Hozzátette: erős balatoni szezonra számít, az idei előszezoni menetrendben 55 százalékkal több utasuk volt, mint a tavalyi év azonos időszakában.

IC+ kocsik érkeznek a Balatonra

A nyári szezonban a legversenyképesebb eljutást nyújtja majd a fővárosból Balatonfüredre a Kék Hullám Intercity, az utasellátó szolgáltatást kiterjesztik az északi partra, és a Szolnokon gyártott első osztályú IC+ kocsikat is forgalomba állítják nyáron a Balatonnál. A déli parton emeletes motorvonatok is fognak járni.

Az állomások is megszépültek

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese beszédében a villamosítás mellett kiemelte, hogy négy település – Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs – vasútállomása is megújult. Emellett Szabadbattyánban villamos alállomás épült.

Javul a közlekedés

Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere fontosnak nevezte a tóparti infrastrukturális fejlesztéseket, melyek azt a célt szolgálják, hogy minél gyorsabban és minél kényelmesebben lehessen közlekedni a Balatonnál.

Valódi alternatíva

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a Balatonfüreden 2017-ben megújított közös vasúti és autóbusz-állomást követően a most átadott fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy a vasúti közlekedés valódi alternatívát jelentsen Balatonfüred és a főváros között. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version