Ittasan vezetett autót, majd ment neki egy kerítésnek egy 25 éves férfi Vonyarcvashegyen.

Ha jön a kanyar

Egy 25 éves tapolcai férfi és a társa egy nyári éjszakán autózott Vonyarcvashegyen. Az Arany János utcában haladtak a Kossuth utca felé amikor jött egy kanyar.

Amikor mindent tarol az ember

Az Arany János utca végén egy balra ívelő útkanyarulatban aztán letértek az útról, és egy utca nevet jelző táblának, majd egy fa hirdető táblának, valamint egy beton kerítésnek, és egy járműnek ütközve állt meg.

Utasa is volt

A balesetben a férfi és utasa nem sérült meg, ami a képet elnézve kész csoda. Mindenesetre a sport Peugeot alaposan összetört, ahogy az útjukba kerülő Opel is.

A rendőrök már meg sem lepődtek

A helyszínen a rendőrök megszondáztatták a sofőrt, amely elszíneződött, azaz a fiatalember ivott. Ezek után jött még a vérvétel is.

Volt dolguk a nyomozóknak

A nyomozók a férfit járművezetés ittas állapotban bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás októberig húzódott, most került az ügyészségre a fiatalok anyaga.

Badacsonytomajon legalább az autó nem tört össze

Részeg éjszakai vezetésről számoltunk be tegnap a Balaton mellől. Badacsonytomajon fogtak meg, szintén a nyáron, egy párocskát, akik ittasan vezettek. Előbb a 41 éves férfit, majd a helyére beülő nőt szondáztatták meg a rendőrök.

Éjszaka is volt egy halálos baleset

Halálos baleset történt csütörtök este az 52-es főúton, egy gyalogost ütöttek el Fülöpszállás térségében. A férfi meghalt. A helyszínelés idejére teljes útlezárást léptettek életbe az adott szakaszon.