Site icon Balaton Környéke

Lemondott Balatonalmádi polgármestere, Kepli Lajos szerint 15 percig sorolta a döntéséhez vezető okokat

Képviselőtestületi ülésen mondott le a Balatonalmádi polgármestere. Kepli Lajos azt mondta, személyes bosszú miatt támadhatják őt, ő pedig úgy gondolja, a városnak nyugalomra van szüksége. Az időközi választásokig az alpolgármester vezeti Balatomalmádit.

Lemondott a polgármester

A balatonalmádi önkormányzat csütörtök délelőtti, élőben közvetített ülésén jelentette be Kepli Lajos, hogy két és fél év után, április elsejei hatállyal lemond polgármesteri tisztségéről. Ezután írásban át is adta lemondását az alpolgármesternek. Döntését azzal indokolta, hogy olyan nemtelen támadások érték az utóbbi időben, amik már Balatonalmádi megítélését is aláássák, és mindenkinek az az érdeke, hogy a településen béke legyen.

Itt vannak a lemondás okai

A polgármester lemondása előtt nagyjából 15 percig sorolta, mi vezetett a döntéséhez:

Lejáratta a sajtó?

A polgármester korábban a sajtóban megjelenteket alaptalan rágalomnak minősítette, állítása szerint az ügyben megtette a büntető feljelentést is, de sok reményt nem fűz ahhoz, hogy bíróság elé lehessen állítani a becsületsértés elkövetőjét, „mert ahhoz elkövető kéne, az meg itt nem lesz”.

Hazugságokat írhattak volna

Kepli Lajos mindenesetre elsorolta, hogy hazugság, miszerint képviselőként új autót vett volna, illetve közölte, azzal sem foglalkozik, hogy „kiket, milyen pénzhez juttatott”. Külön kiemelte azt az esetet, amikor a helyi strandon táncos flashmobot szervezett saját ismeretsége révén, amire a résztvevők az ország másik feléből ingyen jöttek el, az elkészült videók összesen félmilliós nézettsége pedig csak a város hírnevét öregbítette.

Személyes bosszúról beszél

Kepli hangsúlyozta, hogy nem tekinti a támadást politikainak, ez „valakinek, valamiféle személyes bosszúja lehet”, viszont mindenkinek az az érdeke, hogy Almádiban béke legyen, a „lesüllyedt színvonal visszaemelkedjen”.

Így működik ma a rendszer

A lemondott polgármester beszéde végén azt mondta, hogy bármilyen eredmény is születik majd a vasárnapi választáson, maga a rendszer olyan, hogy egy város akkor tud hatékonyan működni a jelenlegi keretek között, ha az országgyűlési képviselője és a polgármestere „a rendszerrel azonos színezetű”.

Az alpolgármester vette át az irányítást

Kepli Lajos 2010-2019 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, ekkor azonban kiábrándult a pártpolitikából, és visszaadta mandátumát. Saját meglepetésére is 2019-ben Balatonalmádi város független polgármesterévé választották. Lemondása után Pandur Ferenc alpolgármester vezeti a várost, az időközi választásról április 10-e után dönt a helyi választási bizottság.

Kiemelt kép: Kepli Lajos – Forrás: youtube.com

Exit mobile version