Site icon Balaton Környéke

Legendák találkozása Balatonfüreden, kalandvágyból kupameccsre mentünk a Balaton partján

Mátyus János és Szokolai László köszöntötte egymást, ami akár egy Honvéd-Fradi rangadón is előfordulhatott volna, de a felemelő pillanat két NB III-as csapat, a Balatonfüred és a Pápa Magyar Kupa-meccsén esett meg. A végén a vendégek örülhettek.

Meccshiány a Balaton partján

Két generáció nagyjainak találkozása történt meg a Balaton partján. Futballhírességek köszöntötték egymást egy nyárvégi focidélutánon. Az őszt várva kiváló péntek délutáni programnak ígérkezett kilátogatni a Balatonfüredi FC Sporttelepére.

Piros melegítőben a sokszoros válogatott Mátyus János

A régi szép múlt

Az időjárás is a szebbik arcát mutatta ekkor ezen a szeszélyes napon, ami jó erőfelmérő volt az egyaránt az NB III nyugati csoportjában szereplő Balatonfürednek és a jelentős XXI. századi NB I-es múlttal bíró Pápai Perutz FC-nek is.

Újabb meccs a Magyar Kupában

A sorsolás érdekessége, hogy a pontvadászatban pont egy hete találkoztak Pápán a csapatok, akkor a Füred nyert 1-0-ra. Borgulya István csapata hét, a bakonyi alakulat pedig, ahol szintén egy korábbi NB I-es futballista, Weitner Ádám irányítja a szakmai munkát, négy ponttal áll bajnokságban négy forduló után.

Volt már gólzuhatag is

A Fürednél egyszer a gólzsák is kiszakadt már az idei bajnokságban, és 5-1-gyel küldte haza a Sopront. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sok bort nyert a tombolán

A meccsre 600 forintért lehetett belépőt váltani, a 14 éven aluli gyerekeknek azonban ingyenes volt a belépés. A kétszáz jelen lévő szurkoló tombolát is vásárolhatott, amivel ajándékokat lehetett nyerni a szünetben megejtett húzáson – volt olyan szerencsés néző, akinek kis híján segítséget kellett hívnia, hogy hazavihesse a megnyert borokat.

Az elmaradhatatlan szotyi

A büfében volt sör, szotyola, csoki és szendvics, ezekkel megpihenve az ember kedvére válogathatott a különböző napos és árnyékos helyek között.

Megismerték egymást

A lelátó kényelmét választották Veszprém képviselői, Pető Tamás és Rugovics Vendel is – a korábbi futballsztárok hamar egymásra találtak, és jó kedvűen sztoriztak a régmúlt időkről.

Somogyi bíró érkezett

Az MLSZ is megadta a módját a találkozónak: az a somogyi kötődésű Barna Gábor vezette a mérkőzést, akivel az is megesett korábban, hogy rendőri felvezetéssel kellett elhagynia egy PMFC-Dabas NB III-as bajnoki helyszínét – tehát hozzá van szokva a rázós helyzetekhez.

Nem adta meg a gólt

Ezen a napon nem kellett ilyesmi botránytól tartani, még úgy sem, hogy volt egy meg nem adott balatonfüredi gól a mérkőzésen, amit a bevezetőben már emlegetett, a meccsen szurkolóként jelen lévő Mátyus János sem értett, hogy miért nem lett középkezdés belőle.

Két méterre lehettünk a játékosoktól

Mi az a vegyes csapat?

A Magyar Kupa 2. fordulójából az Illés Akadémián nevelkedett Szilágyi Adrián góljával a Pápa jutott tovább, ami annak fényében talán nem annyira meglepő, hogy Borgulya István tapasztalatgyűjtésre használta fel a meccset. Mint a találkozó előtt mondta: „Ma vegyes csapattal állunk fel.”

Kiütötték a Balatonalmádit

Ha már Pető Tamás szóba került: csapata, a VLS Veszprém Balatonalmádiba látogatott este, és nyert 7-2-re a megye I-es vendéglátók ellen. A következő fordulóban már az NB I-es csapatok is csatlakoznak a mezőnyhöz. Ja, ha valakinek nem jött volna le, végig fociról volt szó!

Exit mobile version