Site icon Balaton Környéke

Lecsaptak a Balaton melletti Enying rettegett maffiacsaládjára: drogot, luxusautókat és ékszereket foglaltak le a kemény akcióban – VIDEÓ

Több mint száz rendőr, öt helyszín, hét gyanúsított, sok millió forint, aranyékszerek és egy luxusautók lefoglalása a mérlege az összehangolt rendőrségi razzának. A bűnszervezet élén egy enyingi família állt, kiskorú gyermeküket is bevonták a mocskos üzletbe. A rejateütésről készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Családi vállalkozásban terítették a mérget

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári nyomozói már tavaly óta szaglásztak a hírhedt enyingi család után. A fülesek szerint a família valóságos monopóliumot épített ki Enyingen és a környező településeken, ahol kiterjedt vevőkört láttak el a „kristály” néven ismert, rendkívül veszélyes droggal. Hogy pontosan mi ez a kristály és milyen veszélyei vannak, arról a cikkünk alján írunk részletesen, de előtt lássuk az akciót. A BalatonKörnyéke.hu az erősebb napokon a Balaton vezető hírportálja. Már 700 ezren lájkolják a kiadónk Facebook-oldalait.

Gyerek kezébe adták a drogot

A családi munkamegosztás egészen elképesztő és felháborító volt. A gyanú szerint a droghálózatot a 35 éves apa mozgatta, aki a Pest megyei kapcsolataitól szerezte be az anyagot. A megszerzett kábítószer adagolását, grammozását és porciózását a szülők a saját, mindössze 15 éves kamasz lányukra bízták. Miután a kislány végzett a csomagolással, az áru értékesítését már közösen végezte az apa, a 32 éves anya, valamint a férfi 31 éves húga.

Fegyveres ellenállásra is számítottak

Mivel a felderítés során olyan információk jutottak a nyomozók birtokába, hogy az enyingi drogkereskedőknél éles lőfegyverek lehetnek, a rendőrség nem kockáztatott. A május 19-ei elfogásra a Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott harcjárműveit és elit kommandósait is harcba küldték. A razzia napján végül több mint száz egyenruhás szállta meg a célszemélyek környezetét Fejér és Pest vármegyében.

Bilincs kattant a teljes családon

A TEK műveleti egységei és a Készenléti Rendőrség munkatársai Enyingen csaptak le a legkeményebben. Az összehangolt lerohanás során a családi fészekben mind a négy érintett rokon kezén kattant a bilincs, a szülőket és a tizenéves lányt is meglepték a kommandósok. Ezzel párhuzamosan a hálózatot kiszolgáló Pest vármegyei beszállítókat is levadászták a bevetésiek Érden, illetve Budaörsön.

Százhalombattán is kutattak

A sikeres elfogások után azonnal megkezdődött az anyagi javak és a bizonyítékok felkutatása. A hatóságok egyszerre öt különböző helyszínen – Enyingen, Érden, Budaörsön és egy Százhalombattához köthető ingatlanban – tartottak párhuzamosan házkutatásokat. A nyomozók tűvé tettek mindent, a bútorok mögül, a padlásokról és a rejtett zugokból is előkerültek a bűncselekmények nyomai.

Drog az állatgondozónál

A kutatások során az egyik érdi címen is találtak kábítószert a rendőrök, ám ott egy váratlan fordulat történt. Mint kiderült, a lefoglalt illegális anyag nem a hálózat vezetőié, hanem az ott dolgozó egyik fiatal állatgondozóé volt, aki saját használatra rejtegette a szert. A rendőrök természetesen a fiatalembert is azonnal előállították a helyszínről.

Luxusautót vittek az udvarról

A DELTA akció mérlege anyagi szempontból is súlyos csapást mért az enyingi klánra. A Fejér megyei kisvárosban a nyomozók közel 3 millió forint készpénzt, nagy mennyiségű aranyékszert, valamint az udvaron parkoló, bűncselekményből finanszírozott, nagy értékű luxus BMW-t is lefoglalták, és azonnal trélerre tetették. A bűnözőknek esélyük sem maradt kimenteni a vagyont.

Érdi milliók és mérlegek

A Kékvillogó.hu hírportál úgy tudja, hogy a Pest vármegyei szál sem maradt el a vagyonelkobzás tekintetében. Az érdi bázison tartott házkutatás során a kábítószerek mellett szintén közel 3 millió forintnyi illegális készpénz került elő a rejtekhelyekről. A nyomozók a helyszínen a drog adagolásához és terjesztéséhez használt digitális mérlegeket, zacskókat és egyéb tárgyi bizonyítékokat is hiánytalanul megtalálták.

Rácsok mögött a banda magja

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatta ki gyanúsítottként az enyingi szülőket, a kiskorú lányukat, a férfi húgát, valamint a Pest megyében elfogott két felső kapcsolatot. Az érdi címen fülön csípett fiatal állatgondozónak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie. A bűnbanda magját képező 35 éves férfit, a 32 éves feleségét és a 31 éves húgát a rendőrök azonnal bűnügyi őrizetbe vették.

Elzárás vár a szülőkre

A Fejér Vármegyei Főügyészség felé a rendőrség már előterjesztést tett a három őrizetbe vett enyingi családtag letartóztatásának kezdeményezésére, hogy véletlenül se tudják befolyásolni a tanúkat vagy eltüntetni az esetlegesen megmaradt bizonyítékokat. A banda többi tagja, köztük a porciózással megbízott 15 éves kamaszlány és a Pest vármegyei beszállítók egyelőre szabadlábon védekezhetnek az eljárás során.

Mi az a kristály és miért veszélyes?

A kristály egy rendkívül veszélyes, olcsó szintetikus kábítószer, amely egy új új pszichoaktív szer. Nevét a fehéres, kristályos vagy porszerű megjelenéséről kapta. Hatását tekintve egy brutális stimuláns, amely mesterségesen felpörgeti a szervezetet, ám a kiszámíthatatlan vegyi összetétele miatt valóságos orosz rulett a fogyasztása. Már az első használat után súlyos függőséget okozhat. Használata során agresszív dührohamok, paranoiás tévhitek, súlyos hallucinációk és hallucinációból fakadó önkívületi állapot léphet fel. Fizikailag rendkívüli módon megterheli a keringési rendszert: drasztikus pulzusemelkedést, agyvérzést, szívrohamot okozhat, miközben mentálisan teljesen leépíti a fogyasztót. A BalatonKörnyéke.hu az erősebb napokon a Balaton vezető hírportálja. Már 700 ezren lájkolják a kiadónk Facebook-oldalait.

Itt a videót a rendőrségi rajtaütésről

Kiemelt kép: Részlet a fenti videóból

Exit mobile version