Site icon Balaton Környéke

Kozso nem adja fel: továbbra is delfineket szeretne a Balatonhoz telepíteni a népszerű énekes

Továbbra sem adta fel régi álmát Kozso, aki még mindig azon dolgozik, hogy édesvízi delfineket telepítsen a Balatonhoz egy akváriumba. A népszerű zenész a közelmúltban beszélt erről a tervéről, és úgy tűnik, mindent megtesz azért, hogy a több mint 20 éves, nagy álmából valóság legyen.

Több mint 20 éves álom

„Jelenleg nagyon sok projekten dolgozom, többek között azon, hogy édesvízi delfineket telepítsek a Balatonhoz egy akváriumba, ami már több mint 20 éve nagy álmom. Töretlenül küzdök azért, hogy ez megvalósulhasson és úgy tűnik, hamarosan beérik a munkám gyümölcse, számtalan olyan embert találtam, akik partnerek abban, hogy ezek a csodálatos emlősök a Balatonnál élhessenek – mondta a Blikknek Kozso, aki monacói utazása során kedvesével egy delfin-simogatóba is ellátogatott. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közeli kapcsolat

„Nagyon közeli kapcsolatban vagyok a delfinekkel, akikről azt mondanám, hogy szinte már emberiek és csodálatos élmény volt a párommal együtt hallgatni az éneküket” – nyilatkozta Kozso a lapnak.

Kórházba került

A Budapestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy ijesztő képet osztott meg magáról néhány hete az Instagram-oldalán Kozsó. A fényképen egy kórházi ágyon fekszik, befáslizott jobb karral. A fotó mellé azonban odaírta, hogy nincs ok pánikra, a hamarosan újra koncertezni fog. Így úgy tűnik, hogy nem súlyos sérüléssel került kórházba a népszerű énekes, aki mellett a barátnője, és két fellépőtársa a Gésák is ott vannak. 

„Túl a műtéten”

„Túl a műtéten! A hétvégi bulikban Én éneklek, Ti tapsoltok! A Kedvesem és a Gésák segítenek! Kozsó!”- írta bejegyzésben a töretlenül népszerű, legendás énekes.

Hasznosan tölti a szabadidejét

Szintén BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy Kozso Hajdú Péternek árulta el a Frizbi TV egyik adásában: rendkívül sikeresnek számít a festés tekintetében. Képei igen kelendők és legalább 5 millió forintba kerülnek. Kozsó elárulta, hogy több mint ezer képet értékesített eddig. Komoly cégek is vásároltak tőle. Eddig több mint 5 milliárd forint bevétele származott ebből a tevékenységből.

A szülei vágyát teljesíti

Kozsót a szülei képzőművésznek szánták, az első komoly képét háromévesen festette. Az alkotói kedv akkor született benne újjá, amikor 2011-ben felépült egy kisebb agyvérzésből.

Korábban megjárta a börtönt

Ahogyan azt tavaly év végén megírtuk, 39 napot kellett börtönben töltenie Floridában Kozsónak. Mivel több mint egy hónapig a gyógyszereit is megtagadták, pert indított az énekes az Egyesült Államok kormánya által megbízott biztonsági cég ellen.

A zöld kártyájával volt probléma

Miután belépett az Egyesült Államokba, kiderült, hogy valami probléma volt a zöld kártyájával. Tévedésből a kemény bűnözők közé tették, ám később áthelyezték. Végül egyezség született, és Kozsó ejtette a pert.

Korábban már megbüntették

Egy évvel ezelőtt írtuk meg, hogy közel 2 millió forintot volt kénytelen kifizetni, miután elítélte a bíróság áramlopás miatt. A zenész régi teázójának üzletvezetője mondta el, hogy Kozsó hogyan jutott illegálisan áramhoz. A Zöld Teknős Barlangja nevű teaházban egy ismeretlen személy átalakította a villany fogyasztási mérőóráját. Ezzel 1,7 millió forintos kárt okozott az áramszolgáltatónak. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kozso – Forrás: Facebook

Exit mobile version