Site icon Balaton Környéke

Költözik a buszpályaudvar Hévízen: június elsejétől innen indulnak a járatok

Új autóbusz-pályaudvarról indulnak majd és oda is érkeznek vissza június elsejétől a buszok Hévízen. A pályaudvart 700 millió forintból bővítette ki az önkormányzat.

Új pályaudvar nyílik Hévízen

„A korábban épült alpályaudvar 700 millió forintos bővítésével kialakított új autóbusz-pályaudvarról indulnak és oda érkeznek június elsejétől a buszok Hévízen” – közölte a város önkormányzata pénteken az MTI-vel. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

700 milliót költöttek rá

A közlés szerint az alpályaudvar a város nagyparkolója mögött még néhány évvel ezelőtt a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretéből épült meg. Ezt bővíti az önkormányzat a Volánbusszal konzorciumban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből elnyert 700 millió forintból.

Június 1-től indulnak a buszok

Az új pályaudvar június 1-től várja az utasait és indítja a járatait, egyelőre próbaüzemben, amíg a fejlesztések be nem fejeződnek. Az új buszállomáson fedett peron és kerékpártároló is kialakításra került. A buszpályaudvar az eddigi központtól 450 méterre, a Flavius üzletház mellett kapott helyet. 

Gyógyhelyfejlesztési beruházás is készül

Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a régi, a tófürdő bejárata közelében 1957-ben épült buszpályaudvar esetében területcserét hajt végre az önkormányzat és a Volánbusz. Közvetlenül a gyógytó mellett, az épület és környezete átalakításával 1 milliárd forintos gyógyhelyfejlesztési beruházás valósul meg.

Központot hoznak létre

Hévízen többek között turisztikai információs központot, rendezvényteret, ivócsarnokot és kerékpáros központot hoznak létre, de kilátásban van a helyi buszjáratok indítása is.

1,5 millió utas fordul meg

A város önkormányzata szerint a hévízi autóbuszállomást 60 országos és regionális autóbuszvonal érinti, és évente mintegy 1,5 millió utas száll fel itt a buszokra.

Ide költözik az új pályaudvar

Újraindult a hévízi gyógyfürdő

Mint írtunk róla, a korlátozó intézkedések enyhítésével lehetőség nyílt rá, hogy a hévízi gyógytó megnyissa kapuit a fürdőzők és a gyógyulni vágyók előtt. Az újranyitás napján már többen is sorban álltak, hogy bebocsátást nyerjenek a hévízi gyógyfürdőbe. A legendás fürdőhely 145 nap után nyitott újra.

Betartják a szabályokat

A hévízi gyógyfürdő igazgatója, Mándó Zsuzsanna korábban azt mondta, hogy normál keretek közt kb. egymillió belépőt váltanak a fürdőbe, ám ezt a számot most a járvány miatt nem céljuk elérni. A korlátozó intézkedések és óvintézkedések maximális betartása mellett fogadják a vendégeiket, hogy biztonságban kapcsolódhassanak ki a gyógyfürdőbe látogatók. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az új buszpályaudvaron tartott sajtórendezvény – Forrás: Hévíz önkormányzata

Exit mobile version