Site icon Balaton Környéke

Kóla, bableves, borda és a csusza – Egy balatoni retró vacsora a maszkok árnyékában

Nehéz, nagyon nehéz – mondta vacsoránk után egy balatonalmádi vendéglő vezetője. Kipróbáltuk a szigorított maszkhasználat kihirdetése után, hogy egy északi parti városban hol tudunk vacsorázni. Van-e egyáltalán vendég és ha igen, akkor mennyire fegyelmezettek. Vacsoraiportunk.

Vacsorázni indultunk

8 vendég másfél óra alatt nem sok, korábban még novemberben is legalább kétszer ennyien voltak így 6 óra körül – mondja vacsoránk után egy balatonalmádi vendéglő üzletvezetője. Az 50 éveiben járó hölgy szomorkásan konstatálja, hogy a vírsuhelyzet nagyon nehéz helyzetbe hozza az éttermét.

Mit keres egy budapesti november a Balatonnál?

Akinek van telke az pontosan tudja, hogy novemberben már illik vízteleníteni a házacskát. Erre vállakoztunk mi is, hiszen pont egy nappal voltunk Orbán Viktor kedd estére beharangozott bejelentése előtt. Nem reszkíroztuk, hogy teljes kijárási korlátozás lesz, mint az történt tavasszal, így megcéloztuk Felsőörsöt.

Felsőörsi látkép

Kihalt utca Balatonalmádiban

Délutánra végeztünk, a két tuja elültetése és a nyáron kiszáradt kajszifa pótlása is megtörtént. Irány Budapest, de gondoltuk, szolgálatba helyezzük magunkat és megnézzük, miként hat a novemberi idegenforgalomra a járvány és az elrendelt szigorú maszkhasználat. Betértünk vacsorázni egy vendéglőbe.

Retró minden mennyiségben

Hirtelen 30 évet pörgött vissza az idő kereke. Kockás abrosz, kicsit szűk, még a turista tömegre szabott boxok, faragott pult. Érzésben a 90-es évek elején jártunk, amikor a szocializmusból szorításából kiszabadult tulaj modernizálni kezdett. Mi is akkor voltunk fiatalok, tehát nosztalgiázásra kiváló helyet választottunk.

Pár percig teljesen egyedül

Egy vendéget váltottunk, pont az ajtóban, ketten ültünk le a kb. 30 személyesre méretezett vendégtérben. Jó, pár percen belül érkezett még két pár és egy egyedül vacsorázó asszony. Szinte már pezsgő forgalomnak tűnt az első 10 perc magánya után.

Hosszú étlap

Ehhez képest feleslegesnek tűnő bőséggel rendelkező étlapot hozott a szolgálatkész pincér. Igazi klasszikus étkekkel. Jókai bableves, túróscsuzsa, és bolognai borda került a pincér noteszába. Hozzá fehér forraltbor, és nem megtörve a retrót, Pepsi kóla. Így, k betűvel, mint a régi szép időkben.

Muki kutyának is ízlett a levesből kihalászott sonka

Gyorsan, egész finomat

Az étel pikk-pakk érkezett, kizárt, hogy akkor készült volna, de nem tűnt felorraltnak. Csupán az utalt a korábbi főzésre, hogy a bablevesben a sonka már kiengedte magából a sót.

Túroscsusza

A főtételek

A csusza tésztája sem egy toszkán kiváros fogadóját idézte, de a pörc mindent feledtetett, mintha nagymamán készítette volna. A bolognaira pedig a korrekt jelző illik.

Maszkhasználat az étteremben

Ami példás volt, hogy mindenki előírásszerűen használta a maszkot, belépéskor az orrot takarva, hogy kizárlag az étkezéskor kerüljön le.

Forraltbor fehérből

Mi mennyi?

Az árak már a járvánnyal nehezített utószezont idézték, 6700 Ft-ot elfogadhatónak találtuk, különösen ha az ubisalit, a mentes vizet, a 2 deci forralt bort valamint a megduplázott kólat is beleszámoljuk.

Akkor mi támogattuk a magyar vendéglátást

A végére maradt a rövid beszélgetés a vendéglátás közeljövőjéről. Maradjunk annyiban, hogy ekkor még nem jelentették be a legújabb szigorításokat, de a vendéglős hangulata hétfőn este sem volt rózsás. Mi viszont jóllaktunk és kicsit magunkat is nyugtattuk, fogyasztásunkkal tettünk egy keveset a hazai vendéglátásért.

Exit mobile version