Site icon Balaton Környéke

„Kirugdosom belőled a gyereket” – brutális módon fenyegette várandós exét egy somogyi férfi

Folytatólagos zaklatás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a visszaeső somogyi férfival szemben, aki telefonon zaklatta és kegyetlen módon fenyegette a volt élettársát. A felindult férfi több mint 1000 alkalommal kereste telefonon az exét, aki a verbális erőszak miatt előbb az édesanyjához, majd egy anyaotthonba menekült.

Együtt éltek

A Kékvillogó.hu hírportál szerint a somogyi férfi 2019-ben jött össze a fenyegetések később áldozatával, akinek volt egy hat éves gyermeke. A férfi és a nő kapcsolata azonban nem tartott sokáig, pár hónapon belül megromlott a viszonyuk egymással. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kaposvári hatóság lépett fel az ügyben

Nem akarta a gyereket

A páros kapcsolata azért is romlott meg, mert a férfi nem volt hajlandó elfogadni a nő gyermekét. A férfitól várandós nő emiatt az édesanyjához költözött, onnan pedig egy anyaotthonba került át.

Szakítottak

Végül szakítás lett a vége a kapcsolatuknak, azonban ebbe nem tudott beletörődni a férfi. 2020 januárjában egy ap többször is felhívta a szerelmét, akit összesen 1031 alkalommal hívott fel azzal, hogy fogadja őt vissza. Ezeknek a hívásoknak a nagy része ráadásul éjszaka történt.

Fenyegette

A zaklató hívásai során a férfi brutális módon ijesztgette a volt párját, akit nem egyszer megöléssel fenyegetett meg. Megfélemlítései közben azzal is megfenyegette a nőt, hogy „kirugdossa belőle a gyereket”.

Beszökött az anyaotthonba

Mivel a férfi pontosan tudta, hogy hol tartózkodik az exe, ezért egyszer még be is mászott az anyaotthon magas kerítésén, majd belesett az épület ablakain, hogy személyesen is beszéljen a nővel. Ugyanakkor a terve nem valósult meg, mert a nőt végül nem találta meg.

Ez lehet a büntetése

Az ügyészség azt indítványozta a Kaposvári Járásbíróság felé, hogy a férfival szemben előkészítő ülésen történő beismerés esetére szabjanak ki egy év tíz hónap börtönbüntetést és két év közügyektől eltiltást.

Korábban egy kaposvári férfi verte a barátnőjét

Mint megírtuk, egy mosdósi nő 2020 novemberében szakított az élettársával, viszont ezt a kaposvári férfi nem tudta elfogadni. Ezután a szerelmes férfi zaklatásba és durva fenyegetőzésbe kezdett, de volt, hogy meg is verte a volt párját.

Elfogták

Az ügy eljutott a rendőrségig, ahol hamar kiderítették, hogy a férfi a kapcsolatuk ideje alatt is erőszakoskodott a barátnőjével: két évig voltak együtt, de ez idő alatt a férfi folyamatosan fenyítette és bántalmazta élettársát. Végül március 4-én elfogták a kaposvári rendőrök a kegyetlen férfit, akit ezután elő is állítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Police.hu

Exit mobile version