Próbarepülés közben motoros sárkányrepülővel fának ütközött és meghalt egy 59 éves férfi Darnózseli és Lipót között szombaton kora este – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Légibaleset Győr-Moson megyében

Légi közlekedési baleset történt augusztus 27-én, az esti órákban az 1404-es úton, Lipót is Darnózseli között. Elsődleges információk alapján egy motoros sárkányrepülő szenvedett balesetet. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Tűzoltók a helyszínen

A balesethez riasztott darnózseli önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet, a raj a műszaki mentésbe később bekapcsolódó mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltókkal együtt pedig eltávolítja a fáról a fennakadt alkatrészeket. – írta szombaton a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Ezzel a járművel repült Zoltán

Forrás: police.hu

Meghalt a pilóta

A sárkányrepülő fák közé csapódott, széttört a géptest, vezetője pedig kiesett belőle.  A balesetben egy 59 éves mecséri férfi súlyos sérüléseket szenvedett, majd a helyszínen meghalt.

Megszólalt a szemtanú

A baleset után a Móvár Press Facebook oldalára írt egy férfi,  aki a zuhanás után elsőként ért a helyszínre, a mentőket is ő értesítette. „Segítettem, hívtam a mentőket rátaláltam, megláttam és rögtön hívtam mentőket remélem hogy él” – írta Tóth Zoltán szombat este.

Magánál volt

Elmondása szerint a mentők érkezésekor a pilóta még magánál volt. Amikor a ruháját levágták róla, vörös foltokat látott a bordájánál.

Nem fájt semmije

„A gépben ülve találtam rá, a cipője nem volt rajta, és az orrából egy kicsit folyt a vér. Kikapcsoltam az ülésből, ő pedig fel akart kelni, lábra szeretett volna állni, de az ő érdekében mondtam, hogy szó sem lehet róla. Azt állította, nem fáj semmije, mozogtak a végtagjai is, ezért is döbbentem meg azon, hogy nem sokkal később mégis meghalt” – ezt már vasárnap mondta a Blikknek Tóth Zoltán.

Zoltánnak nem ez volt az első felszállása

Forrás: police.hu

Autószerelő volt az áldozat

A Móvár Press közösségi oldalán az egyik hozzászóló azt írta, a pilótát Zoltánnak hívták, Mecséren volt autószerelő. A baleset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

“Azonnal felismertem, hogy egy emberi bőrmaradványt tartok a kezemben, Judit ujjbegyének a bőrét” – hat év után ítélték el a darnózseli hentest, de máig rejtély, miért kellett Juditnak meghalnia

Itt történt a baleset

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu