Site icon Balaton Környéke

Kevesebb bevétele volt a balatoni hajózásnak, idén azonban ünneplésre készülnek

Kompkikötő szántód

Kompkikötő szántód

A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt idén 6 százalékos árbevétel-csökkenésre számít a Balatoni Hajózási Zrt., amely jövőre az utasok kényelmét szolgáló fejlesztéseket, hajóbeszerzéseket tervez, miközben a menetrendi hajózás árai nem változnak – közölte Veigl Gábor, a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.

Negyedével kevesebb utas

A december közepén kinevezett új vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart személyhajóin idén 25 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző évhez képest.

A kompokon is csökkenés

A Szántód és Tihany között közlekedő kompon 8 százalékkal kevesebb utas, és 7 százalékkal kevesebb gépkocsi kelt át, de 25 százalékkal nőtt a kerékpárok száma. A menetrendszerinti hajókon a forgalom évek óta stagnál, a kompoké 2016 óta 30 százalékkal emelkedett.

Ingatlanokat adnak el

A tavaly 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel meghatározó állami tulajdonba került hajózási társaság a cég reorganizációjáról és profiltisztásáról döntött tavasszal. Ennek jegyében az alaptevékenységeit (személyhajózás, kompközlekedés, vízépítés, kikötő-üzemeltetés) nem szolgáló ingatlanoktól, vagyonelemektől megválnak – mondta Veigl Gábor.

Amelyeket már értékesítettek

Eddig idén négy ingatlant (a csopaki közforgalmú kikötőt, a boglári kempinget, a siófoki Dísz teret és szolgálati ingatlant) értékesített a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online felületén meghirdetett nyilvános liciteken.

Furcsán sokat adtak a csopaki kikötőért

Próbálkoznak, és hajót is vehetsz tőlük

Mivel a cég vitorláskikötő-üzemeltetésre meghirdetett pályázata eredménytelenül zárult, ezt változatlan feltételek mellett újra meghirdetik. Jövőre folytatódik a forgalomból kivont, korszerűtlen hajók értékesítése is.

Kellene vagy 30 milliárd

A társaságnak több évtizedes lemaradást kell behoznia, ami 20-30 milliárd forintnyi forrást igényelne. Az első nagyobb lépésekre most lehetőség nyílik a 6,6 milliárd forintos állami tőkeemelésből, az eladásokból várhatóan befolyó 3-4 milliárd forintos bevételből, valamint a fejlesztésekre fordítható, évi 400 millió forint körül alakuló értékcsökkenésből – fogalmazott a cégvezető.

Új kompok

Az ingatlanok eladásából befolyó összegeket a hajózási infrastruktúra fejlesztésére fordítják. A 2021-22-es évek fejlesztési prioritása 2 új komp és 2 új katamarán beszerzése, illetve legyártatása, az utasok kényelmét szolgáló informatikai fejlesztés.

Később újabb hajók érkezhetnek

Megkezdődik olyan középtávú kiemelt beruházások előkészítése, tervezése is, mint a révkikötők, a telephely-, személyhajó kikötők fejlesztése, és további hajók beszerzése.

Ünneplésre készülnek

A vezérigazgató a 2021-es év további kiemelt feladatai között említette a reorganizáció végrehajtását, a pandémiahelyzet kezelését, és a balatoni hajózás 175. évfordulójának méltó megünneplését.

Exit mobile version