Amint arról beszámoltunk, 32 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Németh Zsanett Európa-bajnoki ezüstérmes olimpikon birkózó. A fiatal sportoló Bulgáriában élt, ahol a 11. emeleti lakásából ugrott a mélybe. Zsanett nem élte túl a zuhanást, sajtóhírek szerint a haláleset háttérében szerelmi dráma állhat. 

Önszántából ugrott 

A felfoghatatlan tragédia a magyar és a bolgár közvéleményt, valamint a sportvilágot is mélyen sokkolta. Bár a haláleset körül még rengeteg a tisztázatlan kérdés, és a helyi hatóságok folytatják a vizsgálatot, nem hivatalos információk szerint a bolgár rendőrség kizárta az idegenkezűséget az ügyben.    A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Bánhidán temetik 

A Magyar Birkózó-szövetség (MBSZ) hivatalos közösségi oldalán közzétette a sportoló temetésének részleteit. A szertartásra a Veszprém megyei Berhidán, a Péti úti temetőben kerül sor július 10-én, jövő pénteken 18 órakor. A Balaton-felvidékhez és Veszprém vármegyéhez ezer szállal kötődő sportszeretők, barátok és tisztelők Berhidán kísérhetik majd utolsó útjára a fiatalon eltávozott bajnokot. Emlékét a magyar sporttársadalom és a régió örökké megőrzi. Zsanett Berhidán nőtt fel, ott kezdte birkózó-pályafutását a Berhidai DSE-ben. Később Veszprémben élt és készült, a pályafutása jelentős része a veszprémi régióhoz kötődött.

Országos bajnok lett 

A magyar származású sportoló, aki már bolgár útlevéllel is rendelkezett, a bolgár női birkózás egyik sikeres versenyzőjének számított. Ebben a hónapban ismét megszerezte az országos bajnoki címet a 76 kilogrammos súlycsoportban, tovább erősítve helyét a sportág vezető alakjai között. Az edzőtáborok során más versenyzőkkel együtt készült, köztük a világbajnok Biljana Dudovával, aki csapattársa volt a CSZKA-ban is. Dudova és Németh szobatársak voltak a „Diana” komplexum 11. emeletén található szobában, ahonnan a magyar sportoló leugrott.

„Összetörtem” – Sokkolták a pletykák a lakótársát

Dudova nem titkolja, hogy élete legnehezebb időszakát éli át. Zsanett nem csupán a sporttársa, de a legközelebbi lelki társa is volt, a sportolónő azt mondta, kötelessége megvédenie Zsanett emlékét. „Ez igazi tragédia, borzalom. Különösen nekem, mert Zsanett volt a legközelebbi ember az életemben. Ahogyan neki is én. Együtt küzdöttünk meg mindennel. Összetörtem”. A bolgár sajtóban elterjedt a hír, hogy a tragédia előtt a két lány durván összeveszett, és a szomszédok hangos kiabálást hallottak a lakásból. Dudova ezt határozottan cáfolja: a kérdéses időszakban nem is aludt otthon, és bár mint minden hat éve együtt élő embernek, nekik is voltak vitáik, soha nem volt köztük komoly harag.    A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Elszállt az olimpiai álom

A két lány hatalmas tervekkel vágott neki a jövőnek: a nagy közös álmuk az volt, hogy együtt jutnak ki az olimpiára, és két aranyéremmel térnek haza. Ezt a feszített tempót, a stresszt és a bizonytalanságot azonban a magyar lány lelke már nem bírta el. „Nem tudom, miért tette. Nem tudom, mi járt a fejében abban a pillanatban, amikor mégis megtette” – zárta szavait Dudova. Ez is érdekelhet: „Ő volt a legközelebbi ember az életemben” – megszólalt a 11. emeletről kiugrott Németh Zsanett sporttársa, a két birkozó hat évig élt együtt

Van segítség!

Ha önnek, vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: Németh Zsanett – a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült