Április 12-én, az országgyűlési választásokon, a Veszprém 3.Számú választókerületben 53 százalékkal nyert a Tisza Párt jelöltje, az ajkai traumatológus, Dr. Balatinicz Péter. Ennek a körzetnek a képviselője vét Navracsics Tibor. A fideszes politikus már a választások előtt világossá tette, ha nem nyer egyéniben, akkor visszavonul a közélettől.
Nem számított a vereségre
Április 12-e után Navracsics Tibor törölte Facebook oldalát, majd azt mondta, visszamegy az egyetemre tanítani, mert ahogyan ígérte, egy vereség esetén nem folytatja közéleti tevékenységét. “Ekkora vereségre nem számítottam, meg kell, hogy mondjam. Úgy érzem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy amennyiben a választók egy egyéni választókerületben a jelölteket és az ő munkájukat is értékelik, akkor megnyerjem a választást. Egyébként a felmérések azt is mutatták, hogy a választópolgáraim elégedettek voltak velem, elégedettek voltak a teljesítményemmel, magas volt az ismertségem is, elismerték, hogy nagyon sokat járok a választókerületbe, ott vagyok minden rendezvényen, sok fejlesztést vittem oda, de a Tisza jelöltjét akarják támogatni” – mondta a választások után az Inforádiónak a fideszes politkus.
A megújításon dolgozik
A napokban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere beszélt arról, hogy volt egy-két találkozójuk, amelyen Navracsics Tibor is részt vett. Ezeken az eseményeken beszélnek arról, hogyan is lehetne megújítani a Fideszt a történelmi vereségük után.
Partit tart Sümegen
A Sümegi Szó most azt írja, “május 22-én, pénteken este Sümegen, a fideszes Remete József tulajdonában lévő Kisfaludy Étteremben tart rendezvényt Navracsics Tibor volt országgyűlési képviselő, aki csúnyán elbukta az április 12-i választást.” A „KÖSZI PARTY”-ra Navracsics Tibor meghívta a környék fideszes polgármestereit, képviselőit és fideszes vállalkozóit, digitális harcosokat, hogy megköszönje a sikeres együttműködést.
Mégsem vonul vissza
A lap úgy tudja, itt jelenti be Navracsics Tibor, hogy mégsem vonul vissza a politikától, és a “Fidesz Veszprém megyei elnöke kíván lenni, amihez ilyen „KÖSZI PARTY”-kkal próbál támogatókat szerezni”. A BalatonKörnyéke.hu az erősebb napokon a Balaton vezető hírportálja. Már 700 ezren lájkolják a kiadónk Facebook-oldalait.
Kiemelt kép: Navracsics Tibor – A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült
