Site icon Balaton Környéke

„Egyidejűleg volt művész és polgár” – Színésztársai búcsúztatták a Farkasréti temetőben Haumann Pétert, nézd meg kik voltak ott a Nemzet Színészének temetésén

Ma helyezték örök nyugalomra Haumann Pétert a Farkasréti temető művészparcellájában. Az életének utolsó hónapjait a Balaton-felvidéken, Paloznakon töltő művészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Művészeti Akadémia és a Fővárosi Önkormányzat a saját halottjának tekinti. A búcsúztatón csak a meghívottak vehettek részt. A szertartás fél háromkor kezdődött, először a családtagok, majd az egykori kollégák is megérkeztek. Képriportunkból megnézheted kik voltak ott a Nemzet Színészének temetésén.

Haumann Petrát két kislánya kísérte a gyászmeneten

Fotó: BPK

Eperjes Károly is a gyászolók közt volt

Fotó: BPK

Körtvélyessy Zsolt, Újlaki Dénes és Szacsvay László

Fotó: BPK

Bodrogi Gyula botra támaszkodva érkezett a temetésre

Forrás: BPK

Rudolf Péter egy mappával a kezében érkezett

Fotó: BPK

Molnár Piroska is búcsúzott

Fotó: BPK

Cserhalmi György is a gyászolók között volt

Fotó: BPK

Karácsony Gergely, főpolgármester is búcsúzik Haumann Pétertől

Fotó: BPK

Nagy Ervin is elment a Farkasréti temetőbe

Fotó: BPK

Újlaki Dénes mély gyászba merült

Fotó: BPK

Mészáros Béla, a Mintaapák sztárja a gyászszertartáson

Fotó: BPK

Balla Eszter virágot vásárol a Farkasréti temető előtt

Fotó: BPK

Csak meghívóval lehetett bemenni a szertartásra

Fotó: BPK

Elek Ferenc is ott volt Haumann Péter temetésén

Fotó: BPK

Détár Enikő úton a szertartásra

Fotó: BPK

Schell Judit is búcsúzott

Fotó: BPK

Érkeznek a gyászolók a szertartásra

Fotó: BPK

Jordán Tamás is a gyászolók között volt

Fotó : BudaPestkörnyeke.hu

Ma temették Haumann Pétert

Pénteken vettek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a Nemzet Színészétől a Farkasréti temetőben Budapesten. A művész búcsúztatása 14.30-kor kezdődött a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában, a katolikus egyház szertartása szerint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

81 éves volt

A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének csillaggal kitüntetett színésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Paloznak község díszpolgára május 28-án, 81 éves korában hunyt el. 

Betegségéről szinte soha nem beszélt

Haumann Péter méltósággal viselte a betegséget, amelyről szinte sosem beszélt. Kollégái sem tudták, hogy milyen nagy a baj, még akkor sem, mikor tavaly bejelentette visszavonulását. A színésznek élete végén unokái adták a legnagyobb örömet, amikor csak lehetett velük töltötte az idejét, hiszen sejthette, hogy minden pillanatot meg kell ragadnia.  

Utolsó előadás

Tavaly szeptemberben lépett utoljára színpadra Haumann Péter, a Macskák jubileumi, 1500. előadásán. Akkor még úgy tűnt, hogy jó egészségnek örvend. Lehoczky Zsuzsa szerint nyoma sem volt annak, hogy ekkora a baj.

Paloznakon élt

Haumann Péter hosszú ideje visszavonultan élt a Balaton-felvidéken, Paloznaki birtokán a feleségével, Ágnessel. Trokán Péter, pár utcányira vett egy nyaralót Haumann Péterétől.

Gyászol a falu

„Hatalmas most itt, Paloznakon a csönd. Péter feleségével váltottunk pár üzenetet, nem is tudom elmondani, mennyire megtört a halálhíre. Nem is tudok most mit mondani. Felfoghatatlan a fájdalom” – mondta a színész halála után Trokán Péter.

Szeretett ott élni

A paloznakiak abban bíztak, hogy a művészt a településen helyezik örök nyugalomra. „Jó lenne, ha a Pétert itt helyeznék örök nyugalomra, hiszen nagyon szeretett itt élni” – mondta az egyik helybéli. Végül a család úgy döntött, hogy Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra a Kossuth-díjas művészt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Színművészek Haumann Péter temetésén: Cserhalmi György, Nagy Ervin, Bodrogi Gyula, Schell Judit, Eperjes Károly – BPK-montázs

Exit mobile version