Site icon Balaton Környéke

Fiatal fiúkra vadászott az interneten, gyermekpornográfia a vád az 51 éves sümegi férfi ellen

Szex

Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 51 éves férfi ellen, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében kiskorú fiúkról készített pornográf felvételeket, valamint 22 éves társa ellen, aki ehhez segítséget nyújtott neki. Két másik fiatal férfinak a felvételek továbbítása, illetve megszerzése miatt kell felelnie.

Pénzt adott a meztelen képekért

Az 51 éves férfi 2019 decemberében pénzt fizetett egy 16 éves fiúnak Sümegen, hogy pornográf felvételeket készíthessen róla.

A rokonok közvetítettek

A kiskorú sértettet – akinek pénzre volt szüksége – a 22 éves rokona ismertette össze a férfival, s ajánlotta fel neki a lehetőséget, hogy pénzt szerezhet, ha a fényképek, illetve a videófelvétel készítésébe beleegyezik.

Lakását is odaadta

Az unokatestvér egyszer még a lakását is rendelkezésre bocsátotta a felvételek elkészítéséhez, illetve kiskorú rokonának megadta az 51 éves elkövető telefonszámát, hogy a későbbiekben már maga vehesse fel vele a kapcsolatot; ez rövid időn belül meg is történt.

Nem az első eset

A középkorú vádlott már korábban is készített anyagi ellenszolgáltatás fejében kiskorú fiúról hasonló képeket, 2019 nyarán pedig a badacsonyi strandon szeméremsértő módon nyúlt egy 13 éves gyerekhez, amiért a bíróság előtt szintén felelnie kell.

A segítőknek is felelniük kell

A két másik elkövetővel szemben azért emeltek vádat, mert miután egyikük az 51 éves vádlott mobiltelefonjában a kiskorú fiúkról készült pornográf felvételeket megtalálta, azokat az ismerősének továbbította.

Amikor a segítő zsarol

A 20 éves fiatal pedig hozzájutva a képekhez, egy találkozásuk alkalmával megfenyegette az azokon szereplő és általa is ismert kiskorút, hogy a felvételeket a fiú barátnőjének és másoknak is meg fogja mutatni, ha nem fizet 20 ezer forintot.

Beváltott fenyegetés

A sértett a követelésnek nem tett eleget, mire a vádlott, akit az ügyészség zsarolással is vádol, elment a fiú édesapjához, és a videófelvételt megmutatta neki.

Börtönt kértek rájuk

Az ügyészség a vádiratban valamennyi elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Tapolcai Járásbíróságnak azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a felvételek elkészítéséhez segítséget nyújtó, illetve a felvételeket ismerősének elküldő két férfival szemben a bíróság próbaidőre függessze fel.

Ügy, ahol már ítélet született

Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntette miatt 5 éves börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától egy férfit a Veszprémi Törvényszék.

Interneten támadott

Az ítélet indoklása szerint a 35 éves férfi egy internetes játék felületén ismerkedett meg a 12 és 14 éves fiúkkal, akiket – saját szexuális vágyának felkeltése, illetőleg kielégítése érdekében – a számítógépen keresztül szeméremsértő cselekedetekre, valamint nyíltan szexuális tartalmú felvételek készítésére és megküldésére vett rá, illetve maga is készített ilyen felvételeket az egyik gyerekről.

Kitiltja a játékból

A vádlott először a játékban többletjogok biztosításának ígéretével vette rá a sértetteket a fentiekre, majd később a játékból való kitiltással, illetőleg azzal fenyegette meg a fiatalabb sértettet, hogy a korábban a vádlott által a sértettről készített, súlyosan szeméremsértő felvételeket közzéteszi az interneten. Mindezek hatására a sértett ismét eleget tett a vádlott szexuális tartalmú kérésének.

További balatoni bűnügyekért kattints ide!

Fotónk illusztráció: Ketut Subiyanto fotója a Pexels oldaláról

Exit mobile version