Site icon Balaton Környéke

Ez már az utóidény, változik a hajózási menetrend a Balatonon

Tihanyi apátság

Tihanyi apátság

Hétfőtől, azaz mától utóidényi menetrend szerint közlekednek a személyhajók és a kompok a Balatonon – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.

Kompok is

A kompok augusztus 30-tól szeptember 12-ig Szántód felől 6.40 és 21.20 között, Tihany felől 7.00 és 21.40 között, 40 percenként járnak. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hétvégén

A menetrendi hajójáratok szeptember 26-ig már csak hétvégenként, öt útvonalon közlekednek. Sétahajók 10 kikötőből indulnak, Siófokról, Balatonfüredről és Keszthelyről minden nap, a többi kikötőből hétvégenként. További ide kattintva oldalon.

Egymás mellett

Egymilliónál is több

Augusztus 19-én délelőtt köszöntötte a BAHART az idei egymilliomodik komputasát, 10 nappal korábban, mint 2017-ben és 2 nappal előbb a 2019-es eddigi rekordévhez képest.

Csúcsév

„2021. augusztus 19-ig nagyságrendileg 149 ezer fővel, azaz mintegy 17,8%-kal több utast és 58 ezerrel több gépkocsit, valamint 7,1%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között a tavalyi év azonos időszakához képest. A személyhajózásban is érzékeljük a forgalomnövekedést, ahol az utasszám meghaladta 485 ezer főt, ami 101.267 fővel magasabb az előző évinél.” – mondta Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

Ünneplés

2021. szeptember 18-án nagyszabású ünnepséggel tiszteleg a BAHART a balatoni hajózás 175 éves történelme előtt. Balatonfüred partjainál a balatoni teljes hajóflottát felvonultató jubileumi díszszemlén, hajóegyüttálláson csodálhatja meg a hajókat és a kompokat a közönség.

Nagy hajók és az úszók

Rendszeresen úsznak, eveznek be a kikötő közvetlen közelében, ahol mi nagy hajókkal manőverezünk. 50-140 tonnás hajókról beszélünk amiken nincsen fék. Nem tud pillanatok alatt egy helyben megfordulni de ugyan úgy hatással van rá a szél és hullámzás – írja egy Gelencsér Balázs egy balatoni Facebook-csoportban.

Az a fránya gumimatrac

Gyakorlati példát is hoz: Közforgalmú kikötők közelében, pláne Keszthelyen, ahol gyakran óránként máshonnét fúj a szél nem túl szerencsés egy gumimatracon romantikázni a strandon kívül. Mi sem megyünk be nagyhajóval a strandra.

Könnyebb a hajókkal beparkolni a kikötőkbe egy magyar fejlesztéssel

Exit mobile version