Site icon Balaton Környéke

Ez év nyarára több játszótéri baleset jutott, mint vízi a Balatonnál

Lezárul a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) balatoni szolgálata, amely a felnőttek ellátásába is besegített.

Véget ér a hét végén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) balatoni szolgálata, a lellei Napfénystrand és Élményfürdő szomszédságában.

A nyári mentőbázis gyors és látványos manőverezésre is alkalmas gyermekmentő-orvosi kocsija szeptember 1-jétől a fővárosban teljesít szolgálatot – írja a magyarnemzet.hu.

Hazánk legnagyobb tavának déli partján 60 kilométeres körzetben végeztek egészségügyi szolgálatot idén nyáron is a két és fél hónapon át a szolgálatra vállalkozó orvosoknak, illetve a gépkocsivezetést is vállaló szakápolók.

Ebben az évben, feltehetőleg a járvány okozta rendkívüli helyzet miatt is, kiemelkedően sok volt a traumatológiai eset, kéz- vagy lábtöréssel járó sérülés.

Valószínűleg azért is, mert a későn kezdődött, ám hirtelen berobbant az igazi strandszezon, amit a gyerek már nagyon vártak és még kevésbé törődtek a biztonságukkal.

„Vízi balesetből kevesebb, vízpartiból, játszótériből több volt idén, és a megszokottnál jóval kevesebbet hívtak bennünket allergiás panaszok miatt” – mondta az MGYA szakmai vezetője Gesztes Éva aneszteziológus főorvos a Magyar Nemzetnek.

A magyar tengernél szolgáló orvosok vezetője arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány rendkívüli elővigyázatosságra késztette őket is.

Valamennyi beteget, sérültet kesztyűben, arcmaszkban kellett ellátniuk és ha bizonytalanok voltak abban, hogy lázas-e a vizsgált személy, akkor tetőtől talpig beöltözve, szemüveggel, védőpajzsban tették a dolgukat – olvasható a magyarnemzet.hu oldalán.

Kiemelt kép: gyermekmentő alapítvány autója – Forrás: Facebook/Magyar Gyermekmentő Alapítvány

Exit mobile version