Site icon Balaton Környéke

Ez a Balaton-felvidék, ez maga a csoda! – egymást támogatva jutnak előrébb a balatoni vállalkozók

Nemcsak imádják, de fel is akarják virágoztatni a Balaton-felvidéket azok a vállalkozók, akik létrehozták és működtetik az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületet. Céljuk, hogy Sümeg és az északi-part 59 települését fejlesszék, saját védjegyüknek köszönhetően pedig tovább építsék a sikert Veszprém megyében.

Egyre többen csatlakoztak

Kezdetben az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület a Leader vidékfejlesztési program zavartalan működésével foglalkozott, azonban egy idő után az egyesület kinőtte magát. Hogy a tevékenységüket is magasabb szintre emeljék, 2014-ben létrehozták a „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyrendszert – írja a Bors.

Meghódították az északi-partot

Nyitnak mások felé is

„Ennek célja, hogy minél többen válasszák a helyi termelők termékeit: nemcsak a lakosok, hanem a térségbe látogató turisták is” – magyarázta a lapnak dr. Rédei Zsolt, az egyesület elnöke. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Védjeggyel álltak elő

Az egyesület szerint a védjegy lehet egy logó vagy egy mondat, csak az a lényeg, hogy ezzel meg lehessen különböztetni a védett és különleges termékeket, szolgáltatásokat. A nyaralás, utazás során sokat segíthetnek a védjegyek, mert segítenek az eligazodásban.

A legjobb borászokkal dolgoznak

Az egyesület tagjai közt van méhész, szállásadó és még keramikus is, illetve a térség legjobb borászai. Mára már több mint százan vannak, őket népszerűsíti az Éltető Pont hálózat 12 Balaton-felvidéki településen és Budapesten is. Ez a hálózat olyan üzleteket fog össze, ahol megvásárolhatóak a védjegyes termékek.

Egymást segítik

„A szolgáltatások egymásra épülnek: a szállásadó a helyi termelőtől vásárol, a termelő pedig pl. igyekszik helyben szállást találni, ha ismerősei érkeznek a térségbe, így ez mindenki számára előnyös” – mondta az elnök.

Imádják a felvidéki termékeket

Az egyesület elnöke ehhez azt is hozzátette, hogy a balaton-felvidéki termékeik töretlen népszerűségnek örvendenek, a helyiek és a nyaralók is hamar elkapkodják a termékeket. A védjegyesek csúcsminőséget állítanak elő, és most is azon dolgoznak, hogy biztosítsák a termékeik folyamatos utánpótlását.

Folyamatosan fejlődnek

„Még jobb, még újabb árukkal is meg szeretnénk jelenni, amellett hogy a minőségre is garanciát vállalnak” – mondták.

Fesztiválokra is kilátogatnak

A minőségre törekvő termelőkkel a balatoni fesztiválokon is találkozhatunk: a Bakony Expon, a Vámosi Lencse- és Hurkafesztiválon, és még a kapolcsi Művészetek Völgyén is felbukkanhatnak a vállalkozók. A fesztiválokon nemcsak a különleges termékeiket, de  virtuális túraútvonalak segítségével a Balaton-felvidék látnivalóit és szépségeit is megmutatják. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balaton-felvidék – Forrás: BudaPestkörnyéke

Exit mobile version