Site icon Balaton Környéke

Elindult a Balaton vadonatúj, menetrend szerinti hajójárata – a Szent Benedek viszi az utasokat a két part között

Új, menetrend szerinti, hétvégéken közlekedő magánhajójárat indult Balatonfenyves és Szigliget között szombaton. A Szent Benedek szombaton és vasárnap viszi majd az utasokat, és ha jól sikerül az idei szezon, a folytatás sem marad majd el.

25 éves álom valósult meg

A járatindító sajtótájékoztatón Balatonfenyves polgármester, Lombár Gábor elmondta: 1997-ben született meg a terv, hogy legyen a településnek kikötője a helyi vitorlásegyesület és menetrend szerinti hajójárat számára is helyet biztosítva, ami mára valósult meg teljes körűen. A BalatonKörnyéke.hu híreit ide kattintva éred el!

A Balaton összeköt

Az új járattal igazzá vált az is, hogy a Balaton nem elválaszt, hanem összeköt – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a fenyvesi kisvasút, a Nagyberek és a csisztai termálfürdő miatt is érdemes lesz az északi partról Balatonfenyvesre hajózni.

Már nem a turisták számát kell növelni

Móring József Attila, a Dél-Dunántúl régió fejlődéséért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy egyre többször hangzik el kormányzati szinten is, a Balatonnál már nem a turisták számát kell növelni, hiszen nincs hova, hanem az attrakciókét.

Magánvállalkozás szállt be

Az új projekt külön érdekessége, hogy az állami többségi tulajdonú Balatoni Hajózási Zrt.-n kívül egy magánvállalkozás is mentrend szerinti hajójáratot indított a magyar tengeren.

Egyedi balatoni attrakciók

Szabó Tibor András, Szigliget önkormányzati képviselője közölte: az új járat turisztikai és közlekedési szempontból is jelentős. Két olyan település vált szomszédossá általa, új lehetőségeket teremtve, amelyeknek egyedi balatoni attrakciói vannak, Szigliget kínálatából a várat, a strandot és a történelmi emlékeket megemlítve.

Szent Benedek a hajó neve

Deák Gábor, a fenyvesi kikötőt üzemeltető Balaton Dock Kft. tulajdonos-vezetője elmondta, cége egy közel 40 éves hajót vásárolt meg, és hozott rendbe két év alatt, amely mostantól Szent Benedek néven közlekedik a két part között.

Kísérleti év

Az új járatot a társaság szervezte és finanszírozza, és lehetőségei szerint a két érintett település is támogat. Az idei kísérleti év lesz, a folytatás ennek eredményességtől függ majd – áll az MTI tudósításában.

Szombaton és vasárnap utazhatunk vele  

A 45 személyes sétahajó szombaton és vasárnap naponta kétszer közlekedik oda-vissza a két település között. Akad helyi turisztikai vállalkozás, amely az új járatokhoz igazodó programokat is kínál. A BalatonKörnyéke.hu híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a Szent Benedek hajó közlekedik majd a két part között. Fotó: Facebook/Balatonfenyves

Exit mobile version