Halálos gázolás 

Halálos gázolás történt Siófok belvárosában kedden délután: a Batthyány utcában egy gépkocsi elütött egy kerékpárost, majd az útról lesodródva felborult. A biciklis, egy középkorú férfi a helyszínen életét vesztette, az autóban ülő négy ember pedig megsérült. Az ügyben a rendőrség halálos baleset ügyében indított eljárást – erősítette meg szerdán a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI értesülését. A baleset részleteiről a hatóság annyit közölt, hogy a gépkocsi a vele párhuzamosan közlekedő kerékpárost ütötte el. Az ütközés után a jármű irányíthatatlanná vált, lesodródott az úttestről és felborult. A gépkocsiban utazó négy embert sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, hogy tisztázzák a felelősség kérdését. A BalatonKörnyéke.hu az erősebb napokon a Balaton vezető hírportálja. Már 700 ezren lájkolják a kiadónk Facebook-oldalait.

Búcsúznak az áldozattól a kollégák

“Felfoghatatlan és lesújtó hír rázta meg ma csapatunkat. Tragikus hirtelenséggel és felfoghatatlan körülmények között, közlekedési balesetben elveszítettük drága kollégánkat és barátunkat, Beke Attilát. Még most is hihetetlen, hogy nem találkozunk többé a mosolyoddal, és nem halljuk a hangodat. Az űr, amit magad után hagytál, betölthetetlen. Köszönjük az önzetlenségedet, a munkádat és a rengeteg közös emléket. Őszinte részvétünk és együttérzésünk a családnak és a hozzátartozóknak. Emléked örökké él bennünk, Attila!” – írták az áldozat kollégái közösségi oldalon. Mint kiderült, Attila egy autószerviz munkatársa volt, százak búcsúznak tőle. 

Ámokfutásba kezdett a sofőr 

A baleset után Siófok polgármestere is megszólat. Lengyel Róbert azt írta, a város polgára egy minden szabályt “egy minden létező szabályt semmibe vevő, Mercédesszel, két hónapos jogosítvánnyal  száguldozó, alig 18 éves enyingi fiatal ámokfutásának. Egészen brutális -az információim szerint akár 140 km/órás- sebességgel döngethetett abban a szűk és forgalmas utcában, amikor áldozatát gyakorlatilag kivégezte. Őt és utasait a komoly biztonsági elemekkel felszerelt, drága autója megóvta attól, ami az általa elütött emberrel történt”. 

Elkoboztatná az autóikat 

Lengyel Róbert úgy gondolja, az ámokfutókat sem a traffipax, sem fekvőrendőr nem rémiszti el a szabálytalankodástól. Siófok korábbi rendőrkapitánya szerint “kiemelt, illetve visszaeső szabálysértőknél  igenis  keményen működjön a szabálysértési őrizet. Járja csak át a „fogdaszag”. A rendőr állíttassa félre a járművet és a helyszínen vonja be a jogosítványt. Működjön, méghozzá olajozottan működjön, az elkövetéséhez használt gépkocsi lefoglalásának és elkobzásának a jogintézménye. Az igazolt, vagy vélelmezett anyagi körülményekre figyelemmel, tessék a fenti elkövetői kör esetében olyan bírságtételeket kialakítani, amelyek adott esetben egy sokszoros milliomosnak nem gúnyos mosolyt, hanem komoly visszatartó erőt jelenhetnek”. A BalatonKörnyéke.hu az erősebb napokon a Balaton vezető hírportálja. Már 700 ezren lájkolják a kiadónk Facebook-oldalait.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: Facebook/Lengyel Róbert