Site icon Balaton Környéke

Dráma a Balaton-átúszáson, egy férfi rosszul lett a vízben, heroikus küzdelem indult az életéért

Szombaton elstartolt a negyvenedik Balaton-átúszás. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres szakaszt a győztes 1 óra 2 perc alatt teljesítette. A több ezer induló között egy 50 éves férfi rosszul lett a vízben elvesztette az eszméletét. Mentőcsónak és mentőhelikopter is a férfi segítségére sietett.

Elvesztette az eszméletét

Egy 50 év körüli férfi mintegy 500 méternyi úszás után kimászott az úszófolyosót biztosító egyik vitorlásra, mert rosszul érezte magát. Ezután elvesztette az eszméletét. A vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette, miközben jelezték az épp ott haladó mentőhajónak, hogy baj van. A pillanatokon belül érkező Rupert mentőhajó már a nyílt vízen megkezdte az emelt szintű ellátást.

Heroikus küzdelem

A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, ezután az úszót a vitorlásról a sürgősségi mentőhajóra emelték, majd a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak. A férfi életéért vívott heroikus küzdelemhez perceken belül még egy helyi mentőegység és egy mentőhelikopter is érkezett segítségül, a kitartó csapatmunka pedig sikerre vezetett és a beteget végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Ezzel a mentőhajóval érkeztek meg először a férfihez

Forrás: Facebook/OMSZ

5,2 km-es távolság

Máth István versenyigazgató elmondta, hogy a klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer, a rajt szokásosan a révfülöpi labdarúgópályán volt, míg a cél a balatonboglári Platán-strand. A 2,6 kilométeres féltáv Balatonboglárról rajtol, az útvonal első felét az átúszás úszófolyosója mellett kialakított sávban lehetett megtenni, majd 1,3 kilométer után balra kanyarodva az átúszás mezőnyével együtt haladva lehet célba érkezni. Ezen kívül a tavalyi évhez hasonlóan a távot SUP-pal is lehet teljesíteni.

Sokan úsztak

Forrás: MTI/Varga György

12 ezer úszó

A szervezőbizottság tájékoztatása szerint a 12 ezer fős létszámlimit már korábban betett. Összesen 1073 hazai településről érkeztek a résztvevők, és a versenyen elindult a magyar nyíltvízi úszóválogatott, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Olasz Anna és Rohács Réka is.

Érkeznek a versenyzők a boglári célba

Forrás: MTI/Varga György

Világbajnok lett a győztes

A győztes végül Rasovszky Kristóf világbajnok úszó lett, aki a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távot 1 óra 2 perc alatt teljesítette. 

Rasovszky Kristóf lett az első

Rasovszky Kristóf világbajnok úszó nyilatkozik a sajtónak a 40. Lidl Balaton-átúszáson a balatonboglári célban 2022. július 23-án. Az úszó a Révfülöp és Balaton boglár közötti 5200 méteres távot 1 óra 2 perc alatt teljesítette. MTI/Varga György

Kiemelt kép: Balaton-átúszás – Forrás: MTI/Varga György/BK-montázs

Exit mobile version