Site icon Balaton Környéke

Csónakázókat mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, az egyik férfit előállították, miután kiderült, hogy egy korábbi ügye miatt körözés alatt áll

Csónakázókat mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból vasárnap. Másodfokú viharjelzés volt érvényben, amikor segítséget kért két férfi. Az egyiket közülük egy korábbi ügye miatt körözte a rendőrség.

Riasztották a vízirendőröket

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2022. április 10-én 13 óra 19 perckor a Balatonkenese előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy két csónakos az erős, viharos szél miatti hullámzásban elsodródott és nem tudtak partra jutni.

Elszabadult egy csónak

A férfiak a rendőröknek elmondták, hogy a kikötőből az egyik csónak elszabadult, és egy másikkal akarták partra vinni, de a viharban mindketten elsodródtak, így a tervük meghiúsult.

Az egyik férfit körözték

Az igazoltatás során kiderült, hogy egyiküket bírság meg nem fizetése miatt a hatóság körözte, ezért miután a kikötőbe vontatták őket, a 24 éves zalaegerszegi lakost a balatonalmádi járőrök segítségével előállították a Balatonkenesei Rendőrőrsre.

Figyelmeztet a rendőrség

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével) – figyelmeztet a vízirendőrség.

Ha segítség kell!

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

Kiemelt kép: vizirendőrök a Balatonon – Forrás: police.hu

Exit mobile version