Site icon Balaton Környéke

„Csoda, hogy nem történt további baleset” – egy 25 éves férfi halt meg a Tihanynál történt balesetben

Halálos közúti közlekedési baleset történt vasárnap délelőtt Tihany külterületén. Egy személygépkocsi a 71-es főútra, Aszófő irányába kanyarodott, miközben összeütközött az Aszófő irányából Balatonfüred irányába menetrend szerint közlekedő autóbusszal. A baleset következtében a személygépkocsi 25 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Helyszíni fotókkal!

Tragikus ütközés

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2023. július 30-án 9 óra 56 perckor a 71-es számú főút 44. kilométerszelvényében Tihany külterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi Tihany felől a 71-es főútra balra, Aszófő irányába kanyarodott, miközben összeütközött az Aszófő irányából Balatonfüred irányába menetrend szerint közlekedő autóbusszal.

Meghalt a 27 éves sofőr  

A baleset következtében a személygépkocsi 25 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű utasa egy 27 éves nő szintén megsérült, őt a mentők a Veszprémi Csolnoky Ferenc kórházba szállítottak. Az autóbuszon nem sérült meg senki.

Teljes útzár

A rendőrök a baleset helyszínelés és a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a 7303-as út irányába terelték. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szörnyű tragédia

A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy péntek este fél 11 körül az M7-es autópálya 96. kilométerszelvényben Nagykanizsa irányába közlekedett egy KIA személygépkocsi, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból járművével átszakította a belső szalagkorlátot, majd összeütközött egy szemből érkező Suzukival és egy moldáv rendszámú Volvoval, végül az oldalára borult. 

Meghalt a vétlen sofőr

A durva balesetben a Suzuki 42 éves férfi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Tények tudósítása szerint az ütközés után négyen kerültek kórházba. A műszaki mentés hosszú ideig tartott és még másnap is jól láthatók voltak a tragédia nyomai.

 „Harmatgyengék a szalagkorlátok”

„Harmatgyengék a szalagkorlátok Magyarországon, az autópályákon. Meg lehet nézni, hogy bármelyik más országban milyenek. Megint egy személyautó szakította át. Nem egy kamion vagy egy teherautó” – írta egy hozzászóló a facebookon az eset kapcsán.

Nem jelezték

„Az egészben az volt még a szomorú, hogy sem a közút, sem a rendőrség részéről nem történt semmi előjelzés az autópálya szakaszon, hogy baleset történt. A semmiből ott termett a kocsisor vége. Csoda, hogy nem történt további baleset” – fűzte hozzá egy arra járó autós. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotók: police.hu

Exit mobile version