Site icon Balaton Környéke

Benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta magatehetetlen élettársára a házat, a Balatonnál fogták el az asszonyt

Vádat emelt az ügyészség azzal a nővel szemben, aki tavaly nyáron magatehetetlen élettársára rágyújtotta a házat. Tette után az 54 éves nő megszökött, Balatonvilágoson fogták el.

Kigyulladt egy családi ház

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu korábban beszámolt, 2020. július 5-én 21 óra 19 perckor érkezett lakossági bejelentés arról, hogy Mányon kigyulladt egy családi ház. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt történt az eset

Szándékos gyújtogatás

A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársaival együtt érkeztek a helyszínre, amelynek a földszintje lángokban állt. A helyszínen kiderült, hogy szándékos gyújtogatás történt és azzal kapcsolatba hozható a ház tulajdonosa. A rendőrök azonnal elkezdték keresni a nőt.

Kimenekítették a mozgásképtelen férfit

A közelben lakók elmondták, hogy miután értesítették a rendőröket, azonnal az égő ingatlanhoz mentek, és a garázsból kimenekítették az ott tartózkodó, mozgásképtelen idős férfit.

Összeveszett élettásra fiával

Most vádat emeltek egy helyi nővel szemben. Az ügyészség szerint a helyi nő az élettársa fiával fennálló haragos viszonya miatt úgy döntött, hogy felgyújtja a házat, ahol hárman éltek együtt.

Benzint vett a kúton

A nő benzint vásárolt a közeli töltőállomáson, majd amikor az élettársa fia távozott a házból, szétlocsolta a benzint a földszinten és a tetőtérben.

Tudta, hogy bent van volt párja

A nő az üzemanyagot meggyújtotta úgy, hogy tudta, a korábbi agyvérzése miatt magatehetetlen élettársa az alagsorban tartózkodik, majd távozott a helyszínről. A férfit a tüzet észlelő szomszédok mentették ki a házból, így nem sérült meg.

Így nézett ki a ház a gyújtogatás után

Helyszíni felvétel – Forrás: police.hu

Bevallotta, hogy bosszúból gyújtogatott

A nő a vallomásában elmondta, hogy élettársa gyermekével fennálló haragos viszonya miatt döntött az otthonuk felgyújtásáról. Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy hosszabbítsák meg a nő letartóztatását.

13 év fegyházat kért az ügyészség

Az ügyészség hogy 13 év fegyházat, és 10 év közügyektől eltiltást kértek a ténybeli beismerő vallomást tevő nőre arra az esetre, ha váddal egyező beismerő vallomást tesz az előkészületi ülésen, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu

Exit mobile version