Site icon Balaton Környéke

Bajban vannak a révfülöpi vitorlázók, az állami alapítvány kirúghatja őket a kikötőből

Sárközy Ágnes fotója a Google-ban.

December 29-i keltezéssel levelet küldött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány főigazgatója a révfülöpi vitorláskikötőt használó hajótulajdonosokat. Szalai Zoltán a levélben arról tájékoztatja a vitorlázókat, hogy a hajóik tárolásáról szóló szerződések az év végén lejárnak, és az alapítványnak nem áll módjában meghosszabbítani ezeket.

Minden hajótulajdonosnak mennie kell

A révfülöpi kikötökben felújításba kezdenek és ezért minden hajótulajdonost kérnek, hogy mihamarabb szállítsa el a járművét a kikötőből – írja a 444.

Október óta sejthető volt

Az MCC idén októberben kapta meg a révfülöpi ingatlant, amihez a kikötő mellett egyébként egy kastély is tartozik. A 2 napja dátumozott levélből az is kiderül, hogy a kikötőt felújítják, de úgy tűnik, hogy a későbbiekben gyerektáboroztatásra használják majd.

Itt tudsz érdeklődni

Mindenesetre a küldött levélben megadnak egy telefonszámot, ahol a hajótulajdonosok érdeklődhetek. 06705083145 és egy emailcímet is: gazdasagi.revfulop@mnsk.hu.

Egy kisebb kikötőről van szó

A közforgalmú kikötőben 45 bójás kikötőhely van, továbbá a déli mólón öt helyet biztosítanak a vendég hajók részére. Parti áram hosszú kábelekkel érhetők el. Ivóvíz nincs a kikötőhelyeken. A kikötőépületben WC és zuhany található – áll a Balatoni kikötők honlapon.

Dőlt a lé

A kormány az utóbbi hónapokban komoly vagyont adott át az állami alapítványnak, pl. a Mol és a Richter 10-10 százaléknyi részvénycsomagjait is.

Az alapítvány ezt írja a kikötőről

A bővülő tehetséggondozási programjában tanuló diákok számára alakítana ki ingyenes táboroztatási lehetőséget az MCC azon a révfülöpi ingatlanon. A szebb napokat látott ingatlanegyüttes jelentős része évtizedek óta kihasználatlan, fűtés és hűtés nélküli épületei leromlott állapotban vannak, a központi kezelésben lévő terület elhagyatottsága többször okozott bosszúságot az önkormányzat és a lakók számára.

Ki van a közelben?

Egy 2019-es cikk szerint a kikötő melletti révfülöpi kemping mellett található a Semsey-major. 2018 végén úgy döntött a képviselő-testület, hogy az önkormányzati tulajdonú, 15 760 négyzetméteres vízparti területet évi 9 millió forint plusz áfáért bérbe adja a Balatontouristnak, amelynek közvetlen tulajdonosa a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt.

Az alapítvány célja

Hivatalosan a tehetséggondozással és oktatással foglalkozó MCC megerősítése a cél és a lap úgy véli hogy az egész országra kiterjedő, tehetséggondozással és művelődéssel foglalkozó intézményrendszert szeretnének létrehozni.

Aki a háttérben irányít

Az MCC alapítója és kurátora az a Tombor András, aki a többek között pár éve a kormánynak bedolgozó Századvég az MCC-vel közösen alapította meg a Migrációkutató Intézetet.  

Exit mobile version