Site icon Balaton Környéke

Átmeneti otthonban élő szülők és gyermekeik vitorlázhattak a Balatonon

Vitorlás Balatonfüred

Vitorlás Balatonfüred

A jótékonysági kirándulást a kaposvári LáriFári Alapítvány szervezte, a hajó a tihanyi kikötőből indult Szántód irányába.

A várpalotai családok átmeneti otthonában élő szülőknek és gyermekeiknek szervezett balatoni vitorlázást hétfőn a kaposvári LáriFári Alapítvány.

A hajó a tihanyi kikötőből indult Szántód irányába, a résztvevők pedig két és fél órán át élvezhették a kirándulást. Az egynapos programban hetvenen vették részt – olvasható a sonline.hu cikkében.

A cikkből kiderül, hogy már nyolc éve szervez vitorlásnapot a Lári Fári Alapítvány, ráadásul idén első alkalommal csatlakozott hozzájuk a Nanushka nevű katamarán is, amelyik ebben az évben megnyerte a Fehér Szalag versenyt – mondta el Paskáné Hosszú Adrienn, a LáriFári Alapítvány elnöke a sonline.hu portálnak.

Az elnök asszony arról is beszélt, hogy erre a hajóra is felszállhatott néhány gyerek, ám csak a motorcsónakból, mert a jármű nem tudott kikötni a part közelébe.

Abba is beavatta a megyei portált Paskáné, hogy délután a kikötőben folytatódtak a programok, ahol a gyerekek és a szülők különféle ügyességi játékokat próbálhattak ki.

A vitorlás program nem ért véget és szeptemberben Balatonlellén folytatódik, ahol somogyi intézmények lakói élhetnek át hasonló élményeket.

A LáriFári Alapítvány elsődleges célja a bármely okból – különösen, de nem kizárólag betegség miatt – átmenetileg nehéz élethelyzetbe került gyermekek és családjuk támogatása, segítése, életkörülményeinek javítása.

Kiemelt kép: vitorlások a Balatonon – Forrás: Balatonkörnyéke.hu

Exit mobile version