Site icon Balaton Környéke

Akárcsak egy akciófilmben: autós üldözés volt Siófokon – Videóval

Filmbe illő autós üldözést rögzített egy rendőr testkamerája Siófokon. A táborfalvai sofőr a rendőri jelzésre sem állt meg, inkább tovább hajtott, miközben számos közlekedésrendészeti szabályszegést hozott össze – az erről készült videót a cikk végén mutatjuk.

Szabálytalanul közlekedett

Siófokon a körzeti megbízottak május 19-én, 18 órakor akartak megállítani egy szabálytalanul közlekedő sofőrt, azonban a férfi még a szirénajelzésre sem húzódott félre. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siófokon eredtek a nyomába

Több szabályt is megszegett

Mivel a szabálytalan sofőr a megkülönböztető fény- és hangjelzés ellenére sem állt meg, a rendőrök üldözni kezdték a férfit. Ennek során a sofőr több kereszteződésben is áthajtott a piroson, de haladt a forgalommal szemben és a járdán is.

Percekig üldözték

A rendőrség szerint a menekülő férfit percekig üldözték Siófok belvárosában. Végül a Mártírok útján fogták el a szabálytalankodót.

Zavartan viselkedett

Amikor a rendőrök utolérték a 30 éves táborfalvai lakost, rögtön ellenőrizték, azonban az alkohol, illetve a kábítószerfogyasztás gyanúja nem merült fel. Ugyanakkor a férfi nem volt meghallgatható állapotban, ezért őt a mentális állapota miatt a mentők a helyszínről a kórházba szállították.

Eljárást indítottak ellene

A Siófoki Rendőrkapitányságon a járművezető ellen közigazgatási, illetve szabálysértési eljárás indult.

Egy 70 éves férfi fegyverrel fenyegette a gyalogosokat

Mint megírtuk, egy 70 éves férfival szemben lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség, mivel a férfi légpuskával és riasztófegyverrel fenyegette a gyalogosokat Veszprémben. Az életveszélyes férfi a volt feleségét is terrorizálta, őt is folyamatosan fenyegette és zaklatta, egyszer pedig még a fegyverét is ráfogta.

Fegyverrel fenyegetőzött

A vádirat szerint a részeg férfi két fiatalt és kétszer egy gyalogos férfit fenyegetett meg életveszélyesen a fegyvereivel. Áldozatai előtt a fegyvereivel hadonászott, miközben olyanokat mondott, hogy „majd akkor fogok megnyugodni, ha kivégeztelek!”. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabására és a több mint 400 ezer forintos bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt a férfival szemben. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a siófoki autós üldözést

Kiemelt kép: Részlet a videóból

Exit mobile version