Site icon Balaton Környéke

A Ryanair után az EasyJet és a K&H is bejelentette, hogy ügyfeleivel fizetteti meg a különadót

Egyre több cég jelzi, hogy az ügyfelekre hárítja át a kormány által kivetett extraprofitadót. A Ryanair már korábban bejelentette, hogy az utasokkal fizetteti meg a plusz költséget. Most az EasyJet, és a K&H is bejelentette, hogy emeli szolgáltatásainak díjait.

Áthárít a K&H

A K&H Bank friss hirdetményéből kiderül, hogy augusztus 10-től az ügyfeleikre hárítják át a nagyobb tranzakciós illetéket, ami az eddigi legfeljebb 6000 forint helyett 10 000 forint is lehet.  Az RTL Híradó megkeresésére a K&H Bank azt közölte, hogy a magasabb tranzakciós illetéket az ÁSZF-ben szereplő felhatalmazás alapján háríthatják át az ügyfélre. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Cégautóadó emelése

A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László szerint közel százezer lízingelt autót érinthet a cégautóadó emelése. Úgy véli, a flottakezelő lízingcégek többsége ezt a terhet szintén át fogja hárítani az ügyfelekre.

Áremelés az EasyJetnél

Biztosra vehető, hogy az extraprofitadó miatti költségnövekedés magasabb árakat hoz majd az EasyJetnél – ezt válaszolta a Magyarországon is népszerű fapados légitársaság a HVG megkeresésére. Mint írták, „a jövőbeli járatokról szóló döntéseiknél a mostani adó hatásait is figyelembe fogják venni”.

Romolhat az ország összeköttetése

Az EasyJet azt is közölte, hogy csalódtak amiatt, hogy a kormány extraprofitadót vetett ki a légitársaságokra, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a légi közlekedési ágazat jön kifelé a koronavírus okozta visszaeséséből. Úgy vélik, az adóteher miatt végső soron Magyarország nemzetközi összeköttetése is romolhat.

A Ryanair is emel

Néhány napja kiderült, hogy az utasokkal fizetteti ki az extraprofitadót a Ryanair. A légitársaság levélben közölte utasaival, hogy fejenként 3900 forintot (10 eurót) kell fizetniük a foglalásaik után. A járatra vonatkozó adót az utasoknak abban az esetben is ki kell fizetniük, ha június 4-e előtt foglalták le a jegyüket. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 4 ezer forintos összeggel utólag megterhelik a kártyát, amellyel a foglalás készült.

Berágott a miniszter

Ezzel kapcsolatban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra.

Vizsgálatot rendelt el

A miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta annak érdekében, hogy a Kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását.

„Néhány kis stikli”

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken még azt mondta, arra számít, hogy „néhány kis stiklitől eltekintve” a cégek nem fogják áthárítani az emberekre az extraprofitadót.

Rezsi- és honvédelmi alap

Május 26-án jelentette be a kormány, hogy bevezeti az extraprofitadót, amelynek köszönhetően növelhetik a rezsivédelmi és egy honvédelmi alap bevételét. A döntéssel több szektor képviselőit kötelezik arra, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. 

Figyelni fog a kormány

A döntés után nem sokkal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány minden erejével azon lesz, hogy megakadályozza, hogy a szolgáltatók ne a fogyasztókra terheljék az extraprofitadót. Ebben az esetben ugyanis azt ígérte: növelni fogják az adó mértékét, így büntetve a trükközőket. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version