Site icon Balaton Környéke

16 éves lány lopta sorozatban a szeszes italokat a Balaton környékén, de dühében még egy autót is szétvert egy üres üveggel

Folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás és garázdaság miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 16 éves lánnyal szemben, aki az élelmiszerek mellett háromszor is lopott alkoholos italokat egy kaposvári nagyáruházból. Lopásain kívül a Balaton környéki áruház parkolójában még egy autót is összerugdalt, valamint betörte az ablakát.

Rendszeresen megszegte a szabályokat

A lopással vádolt lány kisgyermek kora óta nevelőszülőknél lakott, majd gyermekotthonba került. Az otthonban a házirendet rendszeresen megszegte, a társaival és a nevelőivel szemben is ellenségesen viselkedett. A lány ezen kívül rendszeresen csavargott, sőt még a tanulói jogviszonya megszűnt. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kaposváron lopott

Első alkalommal lebukott

A vádirat szerint a fiatal lány először tavaly februárban lopott az egyik kaposvári hipermarketből élelmiszereket, vegyi árut és szeszes italokat összesen 13.300 forint értékben. Ugyanakkor a kasszánál nem tudott fizetés nélkül távozni a hátizsákjába rejtett termékekkel, mivel az üzlet biztonsági őre résen volt, és vásárlói ellenőrzésre kísérte.

Ismét lopni indult

Mivel nem járt sikerrel, a lány pár nap múlva ismét próbálkozott, és bement az üzletbe. Ekkor már ki tudta vinni magával az élelmiszert és az alkoholt, egy hónappal később pedig szintén sikerült a lopása. Az előbbinél 4500 forint, míg a másik esetben 7000 forint értékben lopott termékeket.

Összeveszett a barátjával

A 16 éves lány tavaly augusztusban a kaposvári áruház üvegvisszaváltójánál összeveszett a barátjával, ám ennek során nem tudott uralkodni az indulatain, és a közelben parkoló egyik autó bal első ajtajába kétszer belerúgott, aztán egy üres üveggel a vezető oldali ablakát is kiverte. A zúzással 15.000 forint kárt okozott az autó tulajdonosának.

Betörte az autó ablakát

Még a lábnyomát is ott hagyta

Ezeket is olvasd el

Így büntetnék a lányt

Az ügyészség indítványozta, hogy büntetővégzésben döntsenek a lány próbára bocsátása mellett. Az ügyben valószínűsíthetően a Kaposvári Járásbíróság fog döntést hozni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Ügyészség

Exit mobile version